Ma adják át az EU-nak a Nemzeti Fejlesztési Tervet

Vágólapra másolva!
A kormány hétfőn hivatalosan is átadja a Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) az Európai Uniónak - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök napirend előtt a parlamentben. Az ellenzék kifogásolta, hogy az NFT nem került a parlament elé, csupán egyes bizottságok foglalkoztak vele.
Vágólapra másolva!

"A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) azt tartalmazza, mit akarunk az Európai Uniótól, és magunk mit teszünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk" - közölte Medgyessy Péter miniszterelnök, hozzátéve, hogy széles körű szakértői munka előzte meg az NFT elkészülését.

A kormányfő elmondta: a kormány felelőssége, hogy megteremtse a feltételeit annak, hogy sikeres lehessen az ország. A Nemzeti Fejlesztési Terv ugyanakkor lehetőségeket kínál az ország állampolgárainak. Fontosnak nevezte, hogy a lakosság tudjon élni ezekkel a lehetőségekkel.

Medgyessy szerint a program alapelve a modernizáció - amely széles kört fog át a gazdaságtól egészen az egészségügyi intézmények fejlesztéséig -, a szolidaritás és az esélyteremtés. Példaként említette, hogy a terv külön foglalkozik a 40 év felettiek munkalehetőségeivel, a környezetbe való befektetéssel és a fenntartható fejlődéssel.

A kormánypárti és az ellenzéki hozzászólók az NFT alapvető céljaival egyetértettek. Ugyanakkor mind Herényi Károly (MDF), mind Bóka István (Fidesz) kifogásolta, hogy a terv nem került a plenáris ülés napirendjére, így csak egyes bizottságokban tudták elmondani véleményüket róla. Herényi kifogásolta, hogy több társadalmi csoportnak nem segít a terv az EU-csatlakozásban. Bóka pedig a Széchenyi-terv "lerombolását" sérelmezte, illetve azt, hogy a területi önkormányzatoknak sosem volt ilyen szűk a mozgásterük, mint az EU-csatlakozás előtt. Hozzátette: jó lenne végre a hazai vállalkozások helyzetével is foglalkozni.

Válaszában Medgyessy Péter közölte: a Nemzeti Fejlesztési Tervvel kapcsolatban hamarosan országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be. Hozzátette: az NFT-be a Széchenyi-terv egy része is beépült. Közölte: közösen választották ki prioritásként a tanárok és egészségügyi dolgozók bérrendezését, 2004-től pedig ígérete szerint nagyobb szabadságot kapnak az önkormányzatok a fejlesztés területén is.