Vágólapra másolva!
Mivel tömeges megbetegedésekről érkeznek hírek, a Külügyminisztérium arra kéri a Délkelet-Ázsia országaiba készülőket, hogy fontolják meg utazásukat. Hongkongban már több száz ember betegedett meg az újfajta tüdőgyulladásban. Ugyanakkor kizárható, hogy hasonló betegsége volna a múlt hét óta megfigyelés alatt tartott székesfehérvári férfinak.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium arra kéri a délkelet-ázsiai térségbe - különös tekintettel Hongkongra, Kínára, Makaóra, Vietnamra, Szingapúrra, Indonéziára, Malajziára, Tajvanra és Thaiföldre - utazókat, hogy az újfajta, járványos tüdőgyulladás veszélye miatt fontolják meg utazásuk elhalasztását.

Tóth Tamás külügyi szóvivő az [origo]-nak elmondta, hogy a felhívás közzététele előtt a minisztérium konzuli főosztálya tanácskozott a térségben lévő képviseletek munkatársaival. A hétvégén tömeges megbetegedésekről érkeztek hírek a Külügyminisztériumba - tette hozzá.

Kizárható, hogy atípusos tüdőgyulladása van annak a betegnek, akit a múlt hét közepétől ápolnak a székesfehérvári kórházban - közölte hétfőn Ozsvár Zsófia vezető főorvos. A karantént feloldották, a férfi a napokban elhagyhatja a fertőzőosztályt. A fiatalember magas lázzal és súlyos felső légúti tünetekkel került kórházba. Tíz nappal a beutalást megelőzően két napot Szingapúrban töltött.

Hongkongban a legutóbbi közlés szerint már 13 ember halálát okozta a kór, és a napokban már összesen 620 megbetegedést regisztráltak. Kanadában a hétvégén halt meg a negyedik ember, aki az újfajta tüdőgyulladásban szenvedett. A járvány miatt egyre több ország javasol utazási korlátozásokat.

Az ÁNTSZ honlapján további tudnivalók olvashatók az ázsiai járványról.