Laktanyalakások: méltányosságok kérhetnek a lakók

Vágólapra másolva!
Az APEH közölte, méltányossági eljárást kezdeményezhetnek azok a lakók, akik ugyan jogtalanul, de jóhiszeműen igényeltek új lakás után járó szociálpolitikai kedvezményeket az esztergomi orosz laktanyában kialakított lakások után. Az adóhatóság és a Pénzügyminisztérium szerint a lakások nem számítottak újnak, így nem jártak volna hozzájuk kedvezmények. A lakások kivitelezője és értékesítője ugyanakkor azt állítja, egy korábbi minisztériumi állásfoglalás alapján értékesítették új lakásként az ingatlanokat.
Vágólapra másolva!

Jogszabályellenesen, ám jóhiszeműen jártak el azok, akik az esztergomi egykori szovjet laktanyában átalakított lakások vásárlásához szociálpolitikai támogatást, illetve áfa-kedvezményt vettek igénybe - közölte László Csaba pénzügyminiszter szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón. A pénzügyminiszter szerint egyetlen érintett sem kerülhet "lehetetlen helyzetbe" azért, mert az APEH visszaköveteli a jogtalanul igényelt támogatást.

Varga Árpád, az APEH elnök-helyettese közölte, hogy az érintettek méltányossági eljárás keretében kérelmezhetik, hogy az adóhatóság engedje el a tartozást. Elmondta, hogy minden esetet egyedileg vizsgálnak meg.

A laktanyalakások körül akkor alakult ki a botrány, amikor az APEH Komárom-Esztergom megyei igazgatósága közölte: visszaköveteli azt a pénzt, amelyet az esztergomi volt orosz laktanya épületeiben kialakított lakások megvásárlása után áfaként visszaigényeltek, illetve mint szociálpolitikai kedvezményt igénybe vettek a tulajdonosok. Az APEH szerint ugyanis ezeket a kedvezményeket kapták meg. A több száz érintett tulajdonos nem tud fizetni, ezért attól tartott, hogy elveszítheti otthonát.

A Pénzügyminisztérium (PM) legutóbbi állásfoglalása azonban ezt a lehetőséget elvetette. A tárca szerint ugyanis a lakók jóhiszeműen vették igénybe az áfás számlával igazolt új lakás építése utáni támogatást, illetve a szociálpolitikai támogatást. A PM most azt vizsgálja, hogyan fordulhatott elő, hogy új lakásnak nem minősülő ingatlanokat úgy értékesítették, hogy a vásárlók igénybe vehették az új lakás után járó kedvezményeket. A tárca osztja ugyanis az APEH azon véleményét, hogy az érintett ingatlanok nem számítanak új ingatlanoknak. A lakást kivitelező, illetve értékesítő cégek illetékesei ugyanakkor közölték, pont a PM egy korábbi állásfoglalása alapján értékesítették új lakásként az ingatlanokat.

A PM jelenleg az APEH-hel és a támogatásokat folyósító takarékszövetkezettel folytat egyeztetéseket.