Kezdődik az emberöléssel vádolt Nógrádi Ádám pere

Vágólapra másolva!
Hétfőn kezdi tárgyalni a Pest Megyei Bíróság az egykori parlamenti olajbizottság tanúja, Nógrádi Zsolt öccsének, Nógrádi Ádámnak a büntetőperét. Nógrádit saját édesapja megölése mellett többek között lopással, magánokirat-hamisítással, sikkasztással és fogolyszökéssel is vádolják.
Vágólapra másolva!

A Pest Megyei Bíróság tárgyalja első fokon Nógrádi Ádám büntetőperét, mert az előzetesben lévő vádlott elfogultságot jelentett be az egész Bács-Kiskun Megyei Bíróság ellen, és be is perelte azt a bírót, aki az ügyét tárgyalta volna.

A Bács-Kiskun megyei főügyészség vádpontjai alapján a soltvadkerti férfinak emberölés, lopás, sikkasztás, rongálás, közokirat-hamisítás, bűnpártolás, lőfegyverrel való visszaélés és fogolyszökés miatt kell a bíróság előtt megjelennie.

Nógrádi Ádám az egykori parlamenti olajbizottság tanúja, Nógrádi Zsolt öccse. Nógrádi Ádám az ügyészség szerint 1998. október 25-én egy kilenc milliméteres pisztollyal tarkón lőtte apját. A holttestet becsomagolta, és egy pirtói kútba dobta. A névtelen levél, mely a halotthoz vezette a rendőrséget, feltehetően szintén Nógráditól származik.

A férfi, miután apja meghalt, - a vádirat szerint - pénzzavar miatt még az áramot is úgy lopta, és sírkő-, kerékpár- és motorlopásokból élt. Letartóztatása alatt megpróbált megszökni, felakasztotta magát cellájában, de már cellája felgyújtásával is próbálkozott. A letartóztatása alatti ügyei miatt is megvádolták Nógrádit.

2002. júliusban Nógrádi Ádám bátyját, Nógrádi Zsoltot, a parlament olajbizottságának egykori tanúját első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték hamis vád, illetve rágalmazás miatt. Nógrádi Zsolt ismert politikusokról, rendőrségi vezetőkről az ítélet szerint hamisan állította, hogy az olajmaffiával működtek együtt.