Megszületett a postások bérmegállapodása

Vágólapra másolva!
A késő esti órákban eredményesen fejeződtek be a Magyar Posta Rt.-nél az idei bérfejlesztésről szóló tárgyalások - nyilatkozta Szász Katalin, a társaság kommunikációs igazgatója csütörtökön, a megbeszéléseket követően.
Vágólapra másolva!

A munkáltató és a társaságnál működő valamennyi érdekképviselet aláírta azt a megállapodást, amely szerint a postai dolgozók az idén első ütemben 8 százalékos keresetnövekedésre, majd a második ütemben az I-III. negyedévi időarányos üzleti terv teljesítésének függvényében további 2 százalékos mozgó bér formájában kifizetésre kerülő keresetfejlesztésre számíthatnak.

Az érdekképviseletek elérték azt is, hogy az idei évtől minden postaszervezetnél a 13. havi alapbért novemberben kifizetik. A 13. havi alapbérben a premizált vezetők nem részesülnek. Az első ütemű keresetfejlesztés kiemelten kezeli a pénzkezelési pótlékot, és ezért ezt 40 százalékkal emelik.

Az ágazatközi besorolás szerinti felzárkózást 250 millió forint szolgálja. A címzetlen yomtatványok kézbesítésének finanszírozására 238 millió forintot, a biztonsági pótlék növekedésére pedig 20 millió forintos bértömeget használnak fel a megállapodás szerint.

A munkáltató és az érdekképviseletek megállapodtak abban, hogy az alapbéremelést dolgozónként a teljesítménytől függően, differenciáltan valósítják meg. Alapbérfejlesztésben csak azok a dolgozók részesülnek, akik a múlt év november 1-je előtt létesítettek munkaviszonyt a vállalatnál. Az alapbéremelés ez év január 1-jei hatályú, akülönbözetet az áprilisi bérfizetéssel együtt kapják meg a dolgozók.

A részvénytársaság kötelezettséget vállalt a közlemény szerint a megállapodásban arra is, hogy április közepétől felméri, miként lehet a postánál megvalósítani a 39,5 órás munkahét bevezetését.

Emellett kezdeményezi az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnál nyugdíjkedvezmény bevezetését minden kézbesítőre kiterjedően, amennyiben azt az elvégzendő foglalkozás-egészségügyi felmérés indokolja.

A társaságnál az idén a szociális és jóléti költségek 3,4 százalékkal emelkednek, ami egy főre vetítve 5,6 százalékos növekedést jelent.

A közlemény tájékoztat arról is: a munkáltató foglalkoztatási tervet és a bérlemaradás felzárkóztatására konkrét felzárkóztatási programot készít, amelyet az érdekképviselet elé terjeszt.