Napirend előtti felszólalásait félti a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz attól tart, hogy a napirend előtti felszólalások során képviselőitől megvonhatják a szót. Szili Katalin házelnök ugyanis korábban bejelentette: élni fog jogosítványaival, ha valaki felszólalásában eltér az előre meghatározott tárgytól. A házszabály szerint ugyanis csak országos jelentőségű ügyekben lehet felszólalni, ha pedig valaki másról kezd beszélni, azt figyelmeztetik, és a szót is megvonhatják tőle.
Vágólapra másolva!

Szili Katalin (MSZP) házelnök a parlament múlt hétfői ülésén közölte, a jövőben ragaszkodni fog ahhoz, hogy a képviselők pontosan határozzák meg a napirend előtti felszólalások tárgyát. Deutsch Tamás fideszes képviselő ugyanis Törvénytől sújtva című felszólalásában arról számolt be, hogy a kormány szocialista tagjai több pert vesztettek a politikai riválisaikkal kapcsolatban megfogalmazott nézeteik miatt. A felszólalást a Fidesz frakcióvezetője országos jelentőségűnek határozta meg, amely érinti a kormány egészének működését. Szili ugyanakkor a felszólalást követően közölte: "A Ház nem arra való, hogy bírósági tárgyalásokat rekonstruáljanak benne".

A házelnök néhány nappal később tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra is, hogy ha a napirend előtti felszólalások nem felelnek meg házszabálynak, akkor élni fog jogosítványaival. A házszabály 51. szakasza azt mondja ki, "országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben" a képviselők legfeljebb öt percben felszólalhatnak napirenden kívül. A felszólalási szándékot, annak tárgyát és okát az ülés megnyitása előtt legalább egy órával jelezni kell a házelnöknek, aki arról tájékoztatja a kormány képviselőit. A házszabály 54. szakasza szerint, aki eltér az előre megszabott tárgytól, azt az elnök figyelmezteti, ha pedig a harmadik felszólításra sem hajlandó eleget tenni a kérésnek, akkor megvonhatja a szót a képviselőtől.

Deutsch Tamás fideszes képviselő az [origo]-nak elmondta: azzal nincs problémájuk, ha valakitől a házszabály megsértése miatt megvonják a szót. Deutsch ugyanakkor hozzátette: kíváncsi lesz arra, hogy a házelnök hogyan fogja a gyakorlatban megállapítani azt, hogy a napirend előtti felszólalás során a képviselő eltér-e a tárgytól vagy sem. A Fidesz attól tart ugyanis, hogy a jövőben erre az indokra hivatkozva megvonhatják a szót a kormányt bíráló ellenzékiektől. Deutsch elmondása szerint egyébként eddig sok esetben az volt a gyakorlat, hogy a képviselők teljesen általános témát adtak meg, amelybe a legkülönbözőbb kérdések is belefértek.

Szili Katalin korábbi nyilatkozatában tagadta azt, hogy részrehajló lenne. Közölte: csupán annyit tett, hogy a frakciókat megkérte arra, a jövőben pontosan jelöljék meg napirend előtti felszólalásaik témáját. A házelnök szerint erre azért is szükség van, hogy a kormány is felkészülhessen az esetleges válaszra.