Hamarosan indulnak a gázálarcok

Vágólapra másolva!
Rövid időn belül kiszállítja Magyarország a Törökország védelmére egy hónappal ezelőtt felajánlott gázálarcokat - ígérte csütörtökön a Külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Tóth Tamás külügyi szóvivő csütörtökön elmondta: a Külügyminisztérium koordinálásában megkezdődött a munka érdemi része, a szállítmány összeállítása. Ennek keretében csütörtökön a budapesti török nagykövetség ügyvivője megbeszélést folytatott a Külügyminisztériumban, és megerősítette: országa továbbra is igényt tart a felajánlott felszerelésre.

A kormány március 12-i ülésén döntött arról, hogy a NATO-kötelezettségek teljesítése keretében Magyarország összesen 2000 darab gázálarcot, műanyagruhát, és vegyvédelmi eszközöket ajánl fel Törökország védelmére. A döntéssel Magyarország Törökország vegyi és biológiai védelmi képességének megerősítéséhez kívánt hozzájárulni. "A csütörtöki megbeszélésen már a kiszállítás módozatairól folyt az eszmecsere" - mondta Tóth Tamás.

A felajánlás alapja az úgynevezett gazdaságbiztonsági tartalék részét képező polgári vegyvédelmi készlet. A felajánlott készlet beszerzési értéke 389 millió 625 ezer forint. Ezek az eszközök mindenekelőtt a polgári lakosság védelmét szolgálják. A tartalékgazdálkodási intézet visszapótolja ezeket, vagyis helyettük újakat szerez be.