Nem egyeztet az MSZP a kórháztörvényről

Vágólapra másolva!
Az MSZP-frakció egészségügyi munkacsoportja nem kíván részt venni a Fidesz által a kórháztörvény ügyében kezdeményezett négypárti egyeztetésen. Meggyőződésük szerint ugyanis a törvényjavaslat vitájának színhelye a parlament és az illetékes szakbizottságok.
Vágólapra másolva!

A szocialista képviselőcsoport közleménye szerint csupán politikai felhangja van az ellenzéki párt kezdeményezésének, amelyet a javaslat parlamenti tárgyalásának időszakában tettek.

Az egészségügyi munkacsoport képviselői közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a törvényelőkészítés szakaszában az egészségügyi kormányzat és a frakció egészségpolitikusai 12 alkalommal egyeztettek szakmai és érdekvédelmi, valamint civil szervezetekkel. A tervezet társadalmi vitájára, közel félezer résztvevővel, február 28-án a Nemzeti Egészségügyi Tanács fórumán került sor.

"Amennyiben a Fidesz valóban aggódik a magyar egészségügy, a betegek és az egészségügyi dolgozók helyzetének rendkívül rossz irányban történő megváltozása miatt, úgy javaslataival, módosító indítványaival közreműködhet a kórháztörvény megalkotásában" - áll az MSZP-munkacsoport közleményében.