SZTK-keretet vesznek a cégek a dolgozóknak

Vágólapra másolva!
Minden olyan irodát felkeresnek az ÁNTSZ munkatársai, ahol képernyő mellett végzik munkájukat a dolgozók, hogy megvizsgálják: betartják-e a biztonságos képernyős munkavégzésre vonatkozó jogszabályokat, de olyan rajtaütésszerű vizitekre, mint amilyeneket az ÁNTSZ dohánykommandója szervez, nem kell számítani. A cégeknek biztosítaniuk kell a monitor előtt dolgozóknak az éleslátáshoz szükséges szemüveget, de sokan nem hajlandók hordani a néhány száz forintos "SZTK-kereteket".
Vágólapra másolva!
Munkavédelem a monitor előtt/uzletinegyed/allas-karrier/munkajog/20020321kivedi.html

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) folyamatosan ellenőrzi, hogy a munkáltatók betartják-e annak a rendeletnek az előírásait, amely a képernyős munkavégzés biztonságos feltételeit szabályozza. A rendelet 1999-ben született, ellenőrzéseket a felkészülési idő lejárta után, idén januártól végeznek. Az ÁNTSZ munkatársai azóta nem találtak olyan szabálytalanságot, amely miatt egy cég vezetésére büntetést kellett volna kiróniuk - mondta el az [origo]-nak Béleczki Lajos, az Országos Közegészségügyi Központ főtanácsosa.

A rendelet egyik pontja szerint a munkáltatónak éleslátást biztosító szemüveget kell adnia a képernyő előtt dolgozóknak, illetve a szemüveg költségeit köteles megtéríteni. Sokan úgy gondolják, hogy a monitor előtt ülőknek védőszemüveg jár, ez azonban félreértés - mondta Béleczki, a törvény szerint azok kapnak szemüveget, akikről kiderül, hogy nem látják élesen a képernyőt. A rendelet azt a munkakört minősíti úgynevezett képernyős munkakörnek, ahol a munkavállaló naponta legalább négy órát tölt a monitor előtt. A munkáltató kötelessége, hogy legalább kétévente elküldje alkalmazottjait szemvizsgálatra, a vizsgálaton kötelező megjelenni, azt a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást ellátó orvos végzi el, és amennyiben indokolt, szemészeti szakvizsgálatra utalja be a munkavállalót.

A gyakorlatban azonban több probléma is fel szokott merülni a szemüvegekkel kapcsolatban - mondta el az [origo]-nak egy szemüvegkereteket forgalmazó nagykereskedő. A budapesti cégek versenyeztetik az optikusokat, igyekeznek leszorítani az árakat. A jogszabály azt mondja ki, hogy a megfelelő lencséket rendeltetésszerű használatra alkalmas keretbe kell becsiszolni. A cégeknél ezen általában a néhány száz forintos "SZTK-kereteket" értik, amit viszont sokan nem hajlandók hordani. Így egy szemüveg ára nagyjából 10-11 ezer forint. Elfogadható kerettel 16-18 ezer forintot kellene rá áldozni, ezt a legtöbben nem vállalják. Vidéken a legtöbb esetben nem garasoskodnak a cégvezetők, betartják az előírást.

Béleczki Lajos főtanácsos viszont több olyan céggel is találkozott, ahol szép kereteket választottak - mert a dolgozók ügyfelekkel kerülnek kapcsolatba. Az optikusok az alacsony árakkal is hajlandók elvállalni a munkát, mert egyszerre akár több száz szemüveg elkészítéséről is szó lehet - mondta el tapasztalatait a keret-nagykereskedő, aki hozzátette, nap mint nap hall vállalatokról, ahol orvoshoz küldik a dolgozókat, kihívják az optikust, megrendelik a szemüvegeket, majd az utolsó pillanatban, amikor kiderül a végösszeg, visszakoznak, és későbbre halasztják a vásárlást.

Mindenütt egyaránt jellemző, hogy a megkeresett optikus drágább árut ajánl, és próbálja eltúlozni a monitor okozta károsodás veszélyeit, a cég üzemorvosa pedig igyekszik úgy vizsgálni a dolgozókat, hogy közülük minél kevesebbet kelljen az éleslátáshoz szükséges szemüveg felírásához szemészetre beutalni - foglalta össze a keret-nagykereskedő. (Amennyiben a dolgozó egyéb okokból - rövidlátás, távollátás - visel szemüveget vagy kontaktlencsét, ennek költségeit maga viseli.)

Egészségkárosító hatások

A képernyő előtti munkavégzés legfontosabb negatív hatása az elfáradás, szellemi és fizikai értelemben egyaránt. Összetettebb a terhelés, ha adatbevitel is történik, hiszen a szemnek alkalmazkodnia kell a dokumentum, a klaviatúra, a képernyő távolságához egyaránt. A képernyőfigyelés olyan panaszokat okozhat, mint a homályos távolra látás, vörös fájó szemek és fejfájás, vibrálás, kettős látás, lassú újrafókuszálás a papírról képernyőre és fordítva, emellett előfordulhat a képernyő előtti munkával járó kimerültség és stressz.

Az ÁNTSZ munkatársai azt vizsgálják, hogy a jogszabályt betartják-e a munkaadók, nem figyelik külön a szemüvegre vonatkozó pontot - mondta Béleczki Lajos. Minden képernyős céget meglátogatnak, de olyan rajtaütésszerű vizitekre, mint amilyeneket az ÁNTSZ dohánykommandója szervez, nem kell számítani - mondta.

Megnézik, hogy megfelelően vannak-e az irodák berendezve, jó helyen állnak-e a monitorok, milyen a világítás, milyenek a színek, milyen mozgástere van az embereknek. A szemüvegről szóban tudnak érdeklődni, a főtanácsos nem tud olyan esetről, amikor egy dolgozó az ellenőröknek panaszkodott volna.

Amennyiben az ÁNTSZ mulasztást tapasztal, határidőt ad a hiányosságok pótlására, ha ezután sem történik semmi, és úgy ítélik meg, hogy a munkakörülmények veszélyeztetik munkavállalók egészségét, 50 000 forinttól 10 millió forintig terjedő munkavédelmi bírságot szabhatnak ki. Erre azonban még nem volt precedens.