Semmi nem állíthatja meg a Siemens villamosait

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a nagykörúti villamostender ügyében a BKV Rt. felügyelőbizottságának ellenzéki tagja. Szálka Miklós szerint azonban a bizottság felállítását a többi illetékes nem támogatja majd. A Siemensnek kedvező döntést állítólag az egyik vesztes cég is megtámadja, a bírósági procedúra azonban annyira hosszú, hogy valószínűleg már ez sem állhatja útját a Siemens villamosainak. A BKV szerdán jelentette be, hogy a fővárosi villamosokat a német cég fogja szállítani 37 milliárd forintért.

A Siemens-Kiepe konzorcium nyerte a fővárosi villamostendert, így két év múlva várhatóan a német cég által gyártott, Combino típusú szerelvényeken utazhatnak a budapestiek a nagykörúton - jelentette be szerdán Aba Botond, a BKV vezérigazgatója, a tenderbizottság elnöke. A 37 milliárd forint értékű beszerzéshez az Európai Unió bankja, az EIB is hozzájárult, a beszerzésre 75  millió euró - közel 18 milliárd forint - kedvezményes hitelt kap a főváros.

Forrás: ORIGO
Siemens Combino

A pályázatra három céget hívtak meg, a német Siemenst, a francia Alstromot és a kanadai Bombardiét, de sokan már hónapokkal ezelőtt tudták, hogy a pályázatot a Siemens zárja sikerrel. Még a győztes kihirdetése előtt sok kritika érte a pályázatot, többek között kifogásolták, hogy a műszaki paraméterek pontozását nem közölték a pályázókkal, ami ellenkezik a nemzetközi gyakorlattal. A Siemens sikerének egyik okaként azt jelölte meg a BKV vezetése, hogy a német cég a többinél 3 hónappal korábban kezdi meg a szállítást, ez azonban egy 2006-ra befejeződő projektnél nem lehetne sorsdöntő - mondta az [origo]-nak Szálka Miklós, a BKV Rt. felügyelőbizottságának tagja, aki hétfőn vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a nagykörúti villamostender ügyében. A vizsgálóbizottságot azonban csak akkor állíthatják fel, ha ehhez a BKV Rt. felügyelőbizottságának többi tagja is hozzájárul, erre azonban várhatóan nem kerül sor, ugyanis Szálka Miklós a bizottság egyetlen ellenzéki tagja.

A két vesztes céggel a napokban ül le a BKV Rt. vezetősége, hogy ismertessék velük, miért nem jártak sikerrel. Az egyik cég állítólag a pályázat eredményének bírósági megtámadását tervezi, a bírósági procedúra azonban annyira hosszú, hogy valószínűleg már ez sem állhatja útját a Siemens villamosainak.

A német konzorciummal a főváros rövidesen megkezdi a tárgyalásokat a szerződéskötésről, a megbeszélésen valószínűleg megpróbálják lejjebb nyomni a Siemens szerelvényenkénti 3,5 millió eurós árait. Az első két villamosszerelvény 2004 őszén indul próbajáratra, majd 2005-ben állhatnak forgalomba az első német kocsik.

Az új szerelvények kevesebb utast tudnak majd szállítani, mint a jelenlegi Ganz-villamosok, viszont gyorsabbak és csendesebbek lesznek. Az új villamosokon 351 férőhely lesz, ebből 72 ülőhely, míg a mostaniakon 500-nál többen férnek el. Az alacsony padlós járműveket a babakocsival vagy tolókocsival közlekedők is tudják majd használni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK