Vágólapra másolva!
Ellentmondó információk vannak arról, hogy mi is lesz a feladata a Miniszterelnöki Hivatalon belül felálló személyügyi kollégiumnak. A testület vezetésére felkért Veér András szerint a miniszterek, államtitkárok kiválasztásában lesz szerepük, a kancelláriaminiszter ugyanakkor azt mondta: csak a köztisztviselői karra terjed ki a kollégium hatásköre. Azt sem lehet tudni, milyen módszerekkel fog dolgozni a testület. Egy általunk megkérdezett szakértő elmondta: sok helyen ma már szimulációs technikákkal választják ki a vezetőket.
Vágólapra másolva!

Személyügyi kollégium alakul a Miniszterelnöki Hivatalon belül, amelynek vezetője, Veér András pszichiáter az [origo]-nak korábban elmondta: a testület a magas rangú kormánytagok - például miniszterek, államtitkárok - kiválasztásában nyújt majd segítséget a miniszterelnöknek. Veér szerint emellett minden bizonnyal lesz szerepük annak eldöntésében is, hogy kik legyenek azok a szakemberek, akiket a csatlakozás után a kormány az Európai Unió intézményeibe delegál.

Ennek ellentmond a MeH-et vezető kancelláriaminiszter nyilatkozata. Kiss Péter miniszter ugyanis az [origo]-nak azt mondta, a személyügyi kollégiumnak csak a köztisztviselői karra terjed ki a hatásköre, abba azonban nincs beleszólása, hogy ki kerül majd a minisztériumok élére. Kiss elmondta azt is, azért tartották fontosnak a humánpolitikával foglalkozó szakemberekből álló testület felállítását, mert a "rendszerváltás óta eltelt 12 év során hektikus viszonyok alakultak ki a köztisztviselői karon belül". A miniszter szerint ezért szükség van a köztisztviselői kar megerősítésére.

Azt a kancelláriaminiszter sem tudta megmondani, hogy Veéren kívül kik lesznek a tagjai a kollégiumnak, azt azonban megerősítette, hogy a megbízás várhatóan nem jár majd díjazással, legfeljebb költségtérítéssel. Kérdésünkre elmondta, azért Veér Andrást kérte fel a kollégium vezetésére, mert neki "közismert affinitása van ezekhez az ügyekhez". Kiss hozzátette: Veér András közírói munkássága és eddigi miniszterelnöki tanácsadói munkája alapján alkalmas a testület vezetésére.

Veér korábban az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója volt, 2001 decemberében mentette fel posztjáról az Orbán-kormány egészségügyi minisztere. A pszichiáter az MSZP színeiben indult a tavalyi országgyűlési választásokon, a parlamentbe azonban nem jutott be, jelenleg tanácsadóként dolgozik az egészségügyi minisztériumban.

A testület vezetésére felkért Veér egyelőre nem tudta megmondani, hogy a kollégium milyen módszereket fog felhasználni a köztisztviselői kar megerősítésében, illetve a vezetők kiválasztásában. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint először az üzleti életben már meghonosodott humánpolitikai szemléletet kell a köztisztviselői karon belül is elterjeszteni. Kővári György egyetemi tanár, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Emberi Erőforrás Tanszékének oktatója szerint ugyanis a közszférában jelenleg is ugyanazok a módszerek működnek, mint a rendszerváltás előtt. A magáncégeknél például több technika is létezik a dolozók ösztönzésére, a közszférában azonban ezek szinte ismeretlenek.

Kővári beszélt arról is, hogy milyen módszerek léteznek a vezetők kiválasztására. Elmondása szerint a legkorszerűbb technika az úgynevezett "értékelőközpont", ami azt jelenti, hogy a jelentkezőknek egy szimulációs helyzetben kell megoldaniuk feladatokat. Az irodai szimuláció mellett interjúkat is készítenek velük, és akár grafológiai vizsgálatoknak is alávethetik őket.

Pethő András