Súlyosan megsérült a nógrádi rendőrfőkapitány

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, Nógrád megye rendőrfőkapitánya és három másik rendőr súlyosan megsérült abban a balesetben, amelyik Balassagyarmaton történt szerda este. A baleset okát, amelyben a két autó frontálisan ütközött, egyelőre nem ismerik.
Vágólapra másolva!

Az intenzív osztályon ápolják Havasi Zoltán dandártábornokot, Nógrád megye rendőrfőkapitányát, miután szolgálati autója szerda délután Balassagyarmaton karambolozott egy másik személygépkocsival - tudta meg az [origo] a rendőrség sajtóreferensétől.

Az MTI értesülései szerint a főkapitány gerinccsigolya- és bordatörést szenvedett. A másik autó vezetője, egy 53 éves balassagyarmati férfi, a helyszínen életét vesztette. A szóvivő közlése szerint a rendőrségi autóban négyen utaztak, valamennyiüket kórházba szállították, súlyos sérüléseik vannak.

Kaszás Ottó, a főkapitányság szóvivője az [origo]-nak elmondta: Havasi Zoltán dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány sofőr által vezetett hivatali gépkocsija Budapest felől érkezett Balassagyarmatra. Ipolyszög után az autó frontálisan ütközött egy másik személygépkocsival.

A helyszíni szemle adatai alapján a rendőrségi szolgálati gépjármű tért át a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba a szerda délutáni halálos áldozatot is követelő közlekedési balesetben a Nógrád megyei Ipolyszögnél; az autó utasa volt Nógrád megye rendőrfőkapitánya is.