Visszavásárolná az önkormányzat a bérlakásokat

Vágólapra másolva!
A kormány elképzelése szerint a felújítás terhét fizetni nem tudó lakótól az önkormányzat megvásárolhatná lakását. A vételár - ha a lakás korábban önkormányzati bérlakás volt, és a vevő továbbra is benne akar lakni - a piaci érték 40 százaléka lenne.
Vágólapra másolva!

A lakások visszavásárlása a csütörtöktől érvényes lakásfinanszírozási kormányrendelet módosításával lehetséges. A jelenlegi elképzelések szerint, ha valaki úgy ajánlja fel az önkormányzattól vásárolt lakását, hogy kiköltözik, akkor a lakás forgalmi értékének 80 százalékát kapná meg. Ha azonban továbbra is a lakásban marad, 40 százalékos árat kaphat érte. Ezután a tulajdonos bérlővé válik. Ha nem korábbi bérlakásról van szó, akkor a teljes forgalmi értéket, bent lakás esetén pedig az ár felét kaphatnák meg a lakók.

A panelpályázatok továbbra is harmadrészt követelnek a lakóktól, viszont egyharmad-egyharmad arányban az állam és az önkormányzat ad támogatást - írja a Magyar Hírlap.