Csökken a sugárzás a paksi erőműben

Folyamatosan csökken a sugárzás mértéke a paksi atomerőmű 2-es blokkjánál, ahol a szakemberek befejezték radiaktív gáz eltávolítására szolgáló szűrőrendszer telepítését. A súlyos üzemzavar miatt kialakult helyzet így az erőmű állítása szerint javult, a megrongálódott fűtőanyagok elszállítása és tárolása ugyanakkor a későbbiekben gondokat okozhat.

Konszolidálódott a helyzet szombaton a Paksi Atomerőműben, ahol a belső intézkedéseknek köszönhetően a 2-es blokk körül folyamatosan csökken a sugárzás mértéke - közölte Kováts Balázs, a cég tájékoztató- és látogató központjának vezetője az MTI-vel. Elmondta: sikerült helyreállítani, és többszörösen biztosítani a súlyos üzemzavar forrását jelentő tisztítótartály hűtését, továbbá befejeződött a radioaktív gáz eltávolítására szolgáló szűrőrendszer, valamint az ellenőrző és mérőműszerek telepítése.

Kováts elmondása szerint a 2-es blokk kéményén a környezetbe jutó radioaktív gáz aktivitása jóval a megengedett határérték alatt van, szinte alig mérhető. A tájékoztató központ vezetője közölte azt is: a hét végére megalakult az a 8 szakértői csapat, amelyek feladata, hogy kidolgozzák a tisztítótartályban lévő fűtőanyag-kazetták szállításának és biztonságos elhelyezésének legoptimálisabb módját. Az áramlástani, reaktorfizikai, biztonságtechnikai és többek között logisztikai kérdések megoldásában az erőmű mérnökein kívül hazai egyetemi kutatók, valamint német és orosz szakemberek is részt vesznek.

Kováts szavai szerint a legtöbb kérdés a sérült fűtőelemek végleges elhelyezésével kapcsolatban vetődhet fel. Elmondta: Magyarországon nincs nagy radioaktivitású hulladéktároló, atomhulladék importját pedig egyetlen állam sem vállalja szívesen. Egyelőre nem tudni, vajon a 2-es blokk kazettái elhelyezhetőek az erőmű területén álló kiégett fűtőelemek átmeneti tárolójában. Példaként hozta fel, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az atomhulladékot a föld felett, jól őrzött területeken, sugárbiztos acélkonténerekben tárolják.

Arra a kérdésre, miszerint megállapítható emberi mulasztás a súlyos üzemzavarral kapcsolatban, azt válaszolta, hogy erre még felelőtlenség lenne válaszolni. Kováts elmondása szerint ugyanakkor már megalakult és végzi a munkáját az a grémium, amelynek ezt a kérdést tisztáznia kell. Megjegyezte: a tisztítótartály egy német-francia cégtől származik, az üzemeltetését pedig németek végezték.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK