Deutsch: Legyen népszavazás az olimpiáról!

Vágólapra másolva!
A Fidesz támogatja, hogy a 2012-es olimpia rendezése ügyében a végső szót ősszel egy országos népszavazás keretében mondják ki - mondta Deutsch Tamás, volt sportminiszter. Az MSZP szóvivője szerint Deutsch válaszút elé állította a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Schmitt Pált, aki a Fidesz alelnökjelöltje is.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ-frakciójának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a népszavazást szerinte az olimpiarendezéssel kapcsolatos szándéknyilatkozat benyújtása után, a tényleges olimpiai pályázat elkészülte előtt kell megtartani.

A volt sportminiszter szükségesnek tartja, hogy a Fővárosi Közgyűlés az olimpiarendezés ügyében erősítse meg korábbi határozatát. Deutsch kifogásolta, hogy a Fővárosi Közgyűlés az olimpia ügyéről csütörtökön csak a 44. napirendi pontként tárgyal. Nehezményezte azt is, hogy Demszky Gábor főpolgármester Jánosi Györgynek írt levelében arról biztosította a sportminisztert, a főváros akkor is támogatja a kormány álláspontját az olimpiarendezés ügyében, hogy ha az pozitív, és akkor is, ha negatív.

A fideszes politikus úgy vélte, ha Magyarország 2012-ben mégsem rendez olimpiát, akkor elvész évente több tízezer új munkahely teremtésének lehetősége. Utalt arra, hogy az olimpiarendezés évente 1 százalékkal járulna hozzá a gazdasági növekedéshez.

Ha Magyarország nemet mondana a 2012-es olimpiára, infrastrukturális fejlesztési lehetőségektől, uniós támogatásoktól esne el - közölte. Hozzátette: a német olimpiai bizottság a német városok közül Lipcsét támogatja a 2012-es olimpiarendezés ügyében. Deutsch szerint Lipcse jelenleg semmivel sem fejlettebb, sőt fejletlenebb Budapestnél.

"Ha Magyarország nem pályázik a 2012-es olimpiára és ezt a lehetőséget nem kapja meg Lipcse sem, akkor valamennyi közép-európai ország és város zárójelbe teheti olimpiai álmait" - idézte Deutsch szavait az MTI.

A 2012-es olimpia megrendezését a Fidesz vetette fel a tavaly tavaszi országgyűlési választások előtt, még 2001 decemberében. Érveik között szerepelt például, hogy az olimpia megrendezése kitűnő munkahely-teremtési lehetőség. A kampány közben aláírásokat gyűjtöttek, és a kérdőívet Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök is aláírta.

Az MSZP kormányra kerülése után közölte: meg kell várni a hatástanulmányt, és csak annak ismeretében lehet dönteni. A hatástanulmány szerint évente legalább százmilliárd forintot kellene találni a költségvetésben az olimpia megrendezéséhez, amely összesen 4600 milliárd forintba kerülne. A hatástanulmány elkészült, a kormány ugyanakkor még nem mondott egyértelmű nemet, bár több miniszter is jelezte: nincs meg a szükséges pénz az esemény megrendezéséhez. A főváros, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság támogatja az olimpia megrendezését.

"A Fideszen belüli tisztújítási küzdelem Deutsch Tamás mai sajtótájékoztatóján új, a közvélemény számára is látható állomásához érkezett. A Fidesz jelenlegi alelnöke, az olimpiáról történő népszavazás felvetésével válaszút elé állította a posztjára pályázó Schmitt Pált. Ez az pártpolitikai ügy ugyanis megszólalásra kényszeríti a MOB elnökét" - reagált Deutsch sajtótájékoztatójára Nyakó István, az MSZP szóvivője.

"Ha ugyanis a MOB elnöke azt mondja, hogy nem a népszavazás teremti meg az anyagi feltételeket a világjáték hazai megrendezésére, hanem a magyar gazdaság teljesítménye, ha úgy nyilatkozik, hogy a népszavazásnak csak akkor van értelme, ha együtt van a pénz, és ennek felhasználásáról dönthet a nép, akkor ellentmond a Fidesz jelenlegi hivatalos politikájának. Ha viszont azt mondja, hogy a budapesti olimpia ügye annyira fontos, hogy a társadalom teherbíró képességétől függetlenül például adó emelés, vagy az egészségügyi-szociális, oktatási-kultúrális területektől történő elvonás árán is érdemes belevágni, akkor szakmai hitelessége kerül veszélybe. A kérdést ugyan nem mi tettük fel, de Schmitt úrnak választania kell" - közölte Nyakó.