Májusban dönt Budapest az olimpiáról

A fővárosi közgyűlés csütörtökön a 2012-es budapesti olimpia megrendezésével összefüggő kérdésekről határoz. A fideszesek támogatnák az olimpiai pályázatot, a fővárosi vezetés szerint azonban addig, amíg nincs kormányzati álláspont, nem lehet dönteni.

A fővárosi önkormányzat vezetésének javaslata szerint a közgyűlés érdemi döntést csak a kormány állásfoglalásának ismeretében hozhat. Bakonyi Tibor szocialista főpolgármester-helyettes javasolta, hogy a közgyűlés májusi ülésére hívják meg Jánosi György sportminisztert, hogy kifejthesse a kormány álláspontját, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Schmitt Pált is. A javaslatot az SZDSZ támogatja.

Bakonyi Tibor az [origo]-nak elmondta, hogy addig nem tudnak dönteni amíg nincs meg az ehhez szükséges reális ismeretük. A főpolgármester-helyettes szerint a fővárosnak magának nincs pénze az olimpia megrendezéséhez - még a városligeti jégpálya felújítására sem jut - és azt sem tudják kinek vannak.

A politikus emlékeztetett az olimpiáról még az Orbán-kormány idején elfogadott országgyűlési határozatra, melyben az áll, hogy a kormánynak 2002 szeptember végig tájékoztatni kell a parlamentet az olimpiai pályázattal, és az olimpia megrendezésével kapcsolatos költségek és az ebből vállalt kormányzati szerep mértékéről. Bakonyi Tibor szerint azóta sem történt semmi.

A kormány legutóbb március elején foglalkozott a kérdéssel, amikor az olimpai megvalósíthatósági tanulmányt tárgyalták. Akkor csupán annyit állapítottak meg, hogy rendkívül nagyok az olimpiai rendezés kockázati tényezői, ám döntést nem hoztak. Legközelebb májusban kerül ismét a kormány elé az olimpia ügye.

A Fidesz fővárosi frakciója támogatja azt a gondolatot, hogy Budapest pályázzon a 2012-es olimpia megrendezésére - mondta Deutsch Tamás frakcióvezető. Ennek érdekében beterjesztettek egy határozati javaslatot a képviselő-testület elé, amelyben "az olimpiai pályázatot a közgyűlés a kormány teljes körű támogatásával és jogi és költségvetési garanciák vállalásával nyújtja be".

Deutsch Tamás ugyanakkor nem zárta ki, hogy támogatják az MSZP javaslatát, mivel szerinte nincs akadálya, hogy májusban mondják ki a végső szót az ügyben. A politikus furcsának nevezte, hogy a fővárosi vezetés pár héttel ezelőtt még elutasították az olimpiáról szóló vitát, de üdvözölte, hogy a téma kétszer is a közgyűlés elé kerülhet: most, és a sportminiszter és a MOB-elnök májusi meghallgatásakor. Deutsch jelezte, tíz napja levélben javasolta a főpolgármesternek, hogy hallgassák meg az ügyben a minisztert, a MOB elnökét és a megvalósíthatósági tanulmányt készítő csoport vezetőjét.

Deutsch a napokban azt javasolta, hogy tartsanak népszavazást az olimpia megrendezéséről. A képviselő szerint az országgyűlés rendelhetné el népszavazást, amit idén ősszel bonyolíthatnának le.

Az olimpia megrendezésére mindig a pályázó városnak kell jelentkeznie, ezt azonban jóvá kell hagynia a nemzeti olimpiai bizottságnak. Mindezek azonban semmit sem érnek, ha a kormány nem ad pénzügyi garanciát, valamint nem garantálja az olimpiai chartában foglaltak betartását az országa területén.

KAPCSOLÓDÓ CIKK