Újra járhatnak motorcsónakok a Balatonon

Vágólapra másolva!
A kormány a közeljövőben módosítja azt a márciusi határozatát, amelyben megtiltotta a motorcsónakok közlekedését a Tisza-tavon és a Balatonon. A módosítást azért hajtják végre, mert sokan jelezték, érdekeik sérülnek a tiltással. A terv szerint visszaállítják a korábbi helyzetet - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A közeljövőben módosítják azt a márciusi kormányrendeletet, amely megtiltotta a Tisza-tavon és a Balatonon a motorcsónakok közlekedését - írja a Népszabadság a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős államtitkárára hivatkozva. Pál Béla szerit a közlekedési és a környezetvédelmi tárca, a turisztikai államtitkárság, valamint a Tisza-tavi és a balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság képviselői a napokban egyeztettek az ügyben - írja a Népszabadság.

A módosítás szerint újra járhatnak a motorral felszerelt csónakok a Tisza-tavon, egy megkötéssel, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó védett részeken külön engedély kell a 4 kilowattnál nagyobb teljesítményű motorokhoz. A Balatonon ismét használhatnak a vitorlás hajók vontatására motort.

A márciusi tiltó kormányhatározat meghozatala az érintetteket, így a turizmusból élőket, a kikötősöket, a horgászokat és a vitorlázókat meglepetésként érte. Pál Béla szerint a kormány azért hozta meg a szabályt ilyen hirtelen, mert az erről szóló elhatározás már két éve készen volt, és úgy gondolták, a korábbi kormány egyeztetett az érintettekkel - írja a Népszabadság.