Szerdán négypárti egyeztetés az iraki misszióról

Vágólapra másolva!
A honvédelmi miniszter szerdára négypárti egyeztetésre hívta a parlamenti pártok képviselőit a tervezett iraki magyar szerepvállalással kapcsolatban. Juhász Ferenc azt kéri, hogy a pártok ismertessék, milyen módosításokat tartanak szükségesnek ahhoz, hogy minél hamarabb és a legnagyobb támogatottsággal elfogadhassa a parlament a szerepvállalással kapcsolatos határozati javaslatot.
Vágólapra másolva!

Négypárti egyeztetésre hívta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a parlamenti pártok képviselőit a tervezett iraki magyar szerepvállalással kapcsolatban - tudta meg az MTI. A hétfői plenáris ülésen az ellenzék mind a házszabálytól való eltérést, mind az iraki békemisszióban való magyar részvételről szóló határozati javaslat sürgős tárgyalását leszavazta, így jelentősen elhúzódhat az iraki küldetéssel kapcsolatos döntés.

"Az amerikaiak nem nagyon számítanak katonai szempontból Magyarországra" - mondta az [origo]-nak Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője, aki szerint már az sem volt szerencsés, hogy az afganisztáni békemisszióról sem sikerült zökkenőmentesen szavazni. Hozzátette ugyanakkor, hogy mindenkinek lehet munkát találni, így a magyarok semmiről se késhetnek le: ha megvan a döntés, az amerikaiak alkalmazzák a magyar katonákat. A szóvivő szerint az ország nemzetközi megítélését azonban feltétlenül rontja, ha nem demonstráljuk, hogy mennyire fontosnak tartjuk az iraki rendezés ügyét. Példaként említette, hogy több olyan ország - köztük Belgium - is jelezte már a békemisszióban való részvételi szándékát, amelyik korábban ellenezte a háborút. Magyarország szomszédai szintén jelezték már részvételi szándékukat. A döntést több ország esetében megkönnyíti, hogy a kormány parlamenti felhatalmazás nélkül is dönthet, míg Magyarországon nem.