Terézváros is lebontatná a pengefalat

Vágólapra másolva!
Terézváros arra készül, hogy visszavonja a pengefalra korábban kiadott engedélyt. Verók István polgármester (MSZP) szerint a másfél évvel ezelőtti döntést szabálytalanul hozta meg az akkori, fideszes többségű képviselő-testület. Korábban a fővárosi önkormányzat is arról határozott, hogy le kell bontani a pengefalat.
Vágólapra másolva!

Verók István, Terézváros szocialista polgármestere azt javasolja a kerületi közgyűlésnek, hogy vonják vissza a pengefalra korábban, még az előző, fideszes többségű kerület által hozott tulajdonosi hozzájárulást.

2001 októberében az akkor még jobboldali irányítású kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottsága megadta a tulajdonosi hozzájárulást a Terror Háza Múzeumnak a pengefalra. Az ügyben szintén illetékes városfejlesztési bizottság ugyanakkor csak később tárgyalta a kérelmet és feltételekhez kötötte az engedélyt: mivel a korábbi tervek szerint átalakították volna a múzeum előtti járdaszakaszt, és emellett nem lehetett volna parkolni a múzeum előtti szakaszon, így hat parkolóhellyel kevesebb lett volna. Az így kieső parkolási bevételt a múzeumnak kellett volna pótolnia, valamint a járdaszakasz átalakításának tervezési költségeit is ki kellett volna fizetni. A tervek azonban nem valósultak meg.

A kerület polgármestere szerint szabálytalanul, a kerület szervezési és működési szabályzatát megsértve született a döntés, mert a városfejlesztési bizottság határozatát megelőzően, a testület álláspontjának figyelembe vétele nélkül határozott a vagyongazdálkodási bizottság. Ezért a polgármester a korábbi - szerinte jogsértő eljárás miatt - azt kezdeményezi, hogy a kerület vonja vissza a pengefalra kiadott tulajdonosi hozzájárulást.

Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója az önkormányzat tervezetével kapcsolatban közölte: kisszerű politikai támadásról van ismételten szó. Az, hogy a VI. kerületi önkormányzat egyes szervezeti egységei eljárási hibát vétenek, megsértik szervezési és működési szabályzatukat, nem járhat negatív következményekkel az ügyfél, jelen esetben a Terror Háza számára. Ráadásul az, hogy a testület másfél év után akarja egy korábbi jogerős határozatát megváltoztatni, az a múzeum jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait sérti.

Annak tudatában, hogy az önkormányzat illetékes szerve 2001 októberében megadta a tulajdonosi hozzájárulást a pengefal felépítésére, akár kártérítési pert is indíthatunk ellenük, ha a testület elfogadja ezt a határozati javaslatot - közölte Schmidt Mária.

Hassay Zsófia, a VI. kerületi Fidesz frakcióvezetője szerint a polgármester előterjesztésében szereplő okok mondvacsináltak, ráadásul a pengefal mára szimbólummá vált, ha azt le akarják bontani, hihetetlen indulatokat gerjesztene. Hassay közölte, hogy a jobboldali képviselők a javaslat ellen voksolnak a csütörtöki közgyűlésen. A terézvárosi önkormányzat képviselő-testületében ugyanakkor 15 MSZP-s és szabad demokrata és 10 jobboldai képviselő ül, így valószínűleg megszavazzák a szocialista polgármester tervezetét.

A pengefal már elkészülte előtt heves politikai vitákat váltott ki: a múzeum vezetői és fideszes politikusok ragaszkodtak a falhoz, a főváros vezetői viszont nem adtak engedélyt. Legutóbb idén februárban utasították el a Terror Háza kérését a pengefal engedélyének ügyében. Ekkor a fővárosi városképvédelmi bizottság nem adta meg a fennmaradási engedélyhez szükséges tulajdonosi hozzájárulást. A pengefal lebontásáról hozott döntés úgy született, hogy a városképvédelmi bizottság ülésén a szavazás előtt az ellenzéki képviselők kivonultak, csak a testület hét szocialista és szabad demokrata képviselője vett rész a voksoláson. Az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok ezután egyhangúlag megszavazták a pengefal lebontását.

A testület egy héttel korábban, az akkor többségben lévő ellenzékiek szavazatával - az ülésen nem vett részt a bizottság három szabad demokrata tagja - hároméves fennmaradási engedélyt adott a pengefalnak a múzeum kérésére. Demszky Gábor főpolgármester ezt követően - városképi és jogi indokra, illetve a főváros hozzájárulásának hiányára hivatkozva - felfüggesztette a bizottság döntését, és új eljárást kért a testülettől.

Terézvárosnak azért kell döntenie az ügyről, mert a pengefal egyik fele a Csengery utcában található, ez a terület már nem fővárosi, hanem VI. kerületi tulajdon. Az Andrássy út viszont, ahol a pengefal másik vége van, a főváros kezelésében lévő terület.

Komáromi Gergely