Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter szerint az új miniszterjelöltek közös jellemzője, hogy eddigi pályájukon sikeresek voltak, van elképzelésük a jövőről, amely jól illeszkedik a kormány programjába. A miniszterelnök bemutatta a kormány új tagjait. 
Vágólapra másolva!

A nemzeti kulturális örökség új minisztere Hiller István, a gyermek-, ifjúsági és sporttárca új vezetője Gyurcsány Ferenc, a környezetvédelem és a vízügy minisztere Persányi Miklós lesz, emellett az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszteri posztra Lévai Katalin a jelölt. Bemutatta Juhász Endrét is, az európai uniós koordinációért felelős új tárca nélküli minisztert, akinek jelöléséről már korábban született döntés. Medgyessy szerint az új miniszterek egy jó csapatba fognak beilleszkedni, sikeresen.

Újságírói kérdésre a miniszterjelöltek elmondták, hogy milyen feltételekkel vállalták a megbízatást. Persányi azt kérte, hogy a gazdasági kabinetnek a jövőben tagja legyen a környezetvédelmi miniszter is, ezt a kormányfő megfontolás tárgyáva teszi. Hiller kérése az volt, hogy az oktatási tárca továbbra is vegyes vezetésű tárca legyen. Juhász Endre azt kérte, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök álljon a tárca nélküli miniszter mögött. Gyurcsány és Lévai azt válaszolták erre a kérdésre, hogy nem feltételekről, hanem feladatokról beszéltek az egyeztetéseken.