A kormány igent mondott a honvédségi elbocsátásokra

Közel 900 tisztnek és köztisztviselőnek kell távoznia a honvédségi apparátusból a kormány szerdai döntése alapján. A kormányszóvivő közölte: a leépítések elmaradása miatt ma minden kiskatonára jut egy vezető, és így finanszírozhatatlanná vált a rendszer.

A kormány szerdai ülésén elfogadta azt a koncepciót, amelynek alapján karcsúsítják a honvédelmi apparátust. Gál J. Zoltán kormányszóvivő az ülést követően bejelentette: a leépítések érinteni fogják magát a Honvédelmi Minisztériumot (HM), a minisztérium felügyelete alá tartozó szerveket, az egyes alakulatokat és a háttérintézményeket is.

Az átalakítás eredményeként mintegy 800-900 embernek kell megválnia munkahelyétől. Az átlagosan 20 százalékos leépítések várhatóan 2004. január elsejéig tartanak. Így a karcsúsítással már jövőre 12-14 milliárdot tud megtakarítani az állam.

A kormányszóvivő elmondása szerint a leépítésekre azért van szükség, mert mára finanszírozhatatlanná vált a honvédelmi apparátus. A korábbi évek átalakításai ugyanis nem érintették a vezetői szintet, így ma már ott tartunk, hogy minden kiskatonára jut egy vezető. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen - ahol szintén lesz leépítés - például ugyanannyi oktató van, mint az ELTE-n, a hallgatók száma azonban tizedannyi - tette hozzá a kormányszóvivő.

KAPCSOLÓDÓ CIKK