Fővárosi támogatás a Rádió C-nek

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés kisebbségi bizottsága azt javasolja, hogy az önkormányzat összességében 10 millió forinttal támogassa a Rádió C működését. A bizottság szerdai ülésén elfogadott indítványról a Fővárosi Közgyűlés május végi soros ülésén születhet döntés.
Vágólapra másolva!

Tirts Tamás (Fidesz) elnök és Benga Oláh Tibor (MSZP) alelnök közös javaslatát - a roma rádió vezetőinek tájékoztatóját követően - egyhangúlag támogatta a testület. Az indítványozott 10 milliós összeg két részből tevődik össze. A Fővárosi Önkormányzat Pro Cultura Urbis Alapítványa korábban 3 millió forintos támogatást kezdeményezett, míg a kisebbségi bizottság - a remélt fővárosi hozzájárulás nagyságrendjén nem változtatva - 7 millió forintos támogatást kér a közgyűléstől.

A vitában Körmendy Ferenc (SZDSZ) hangsúlyozta: szeretnék, ha a főváros támogatását a rádió hosszú távú működésére, s nem az ismertté vált 50 millió forintos hiány rendezésére költenék.

Magyarország első roma rádiója - anyagi nehézségei miatt - április 7-e óta szünetelteti műsorait és csak zenét sugároz.

Kerényi György főszerkesztő korábbi közlése szerint az adónak az idén - 60 millió forintos saját bevétele mellett - 50 millióra lenne szüksége adósságai rendezéséhez, további 20 millióra pedig ahhoz, hogy megnyugtatóan működhessen a Rádió C.

A roma rádió április 18-án kapta meg azt a 6 millió forintos rendkívüli támogatást, amelyre Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára tett ígéretet. Kerényi György aznapi nyilatkozatában emlékezetett arra, hogy még januárban kértek és februárban írtak alá szerződést a támogatásról. Mint hozzátette, a 6 millió forintot a februárban elmaradt bérek kifizetésére fordítják.

Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter április 24-én jelentette be, hogy a tárca négymillió forintos támogatást ajánl fel a Rádió C számára. A Józsefvárosi Önkormányzat másnap közölte, hogy kétmillió forinttal támogatja a rádiót. A képviselőtestület egyúttal arra kérte a többi kerületet és a Fővárosi Önkormányzatot: nyújtson segítséget az anyagi gondokkal küzdő roma rádiónak.

A Magyar Rádió (MR) április 29-én hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Rádió C-vel a roma rádió anyagi gondjainak rendezésére, folyamatos működésének biztosítására. Az egyezmény értelmében az MR naponta legalább egyórás magazinszerű összeállítást vásárol a Rádió C-től és azt valamennyi vidéki stúdiójában sugározza.