Kispadról a pályára - Gyurcsány Ferenc belülről erősíti a kormányt

Vágólapra másolva!
Eddig csak tanácsokat adott, most neki kell bizonyítania. Gyurcsány Ferenc a kormányfő tanácsadójából miniszter lesz. Most erre van szükség - mondta neki Medgyessy Péter. Az MSZP vezetői már várták, hogy ne csak a kispadról kiabáljon be a párttal és annak vezetőivel szemben is kritikus politikus. Gyurcsány sportminiszter lesz, de az [origo]-nak adott interjújából az is kiderül, hogy a kormányzás más területei is foglalkoztatják.
Vágólapra másolva!

- Gyermek-, ifjúsági és sportminiszter lesz. Miért?

- Mert erre kért fel a miniszterelnök

- Mi volt a személyes oka annak, hogy elvállalta?

- Azért vállaltam el, mert elfogadtam a miniszterelnök azon érvét, hogy a kormány ifjúságpolitikai karakterén jelentősen változtatni akar. És elfogadtam azt az érvet, hogy az elmúlt egy-másfél év tanácsadói munkája után emellett, ehelyett arra is szükség van, hogy meg is csináljuk a politikának ezt a részét.

- Befolyásolta az az elvárás, amit informálisan az MSZP több vezetője is megfogalmazott, hogy most már ne csak kiabáljon a kispadról, hanem csináljon is valamit?

- Ez történik most.

- Mondták önnek, vagy érezte, hogy erre szükség lesz?

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs

- Nem mondták. Én nem készültem tudatosan a politikai karrierre, éreztem, hogy megyek bele. A politikával kapcsolatos szándékaim nem öltöttek testet formális pozíciókban, bár tudom, hogy ezt nehéz elképzelni. Azért is nehéz elképzelni, mert a politikai elemzések általában szeretik ezeket a csomópontokat, amik a posztokhoz kötődnek. Úgy láttam, hogy az egy fontos szerep, hogy ennek a kormányak a politikai karakterét pontosabban, egyértelműbben formáljuk meg, és ebben szükség van olyanokra is, akik függetlenek a miniszterelnöktől. Szívesen tettem volna ezt még egy darabig, de azt mondta a miniszterelnök, hogy most nem tanácsra, hanem cselekvésre van szükség.

- Melyik funkiót teszi előbbre: a kormánytagságot vagy a miniszterséget?

- Nincs rangsor. A feladat: kormánytag, és gyermek-, ifjúsági és sportminiszter.

- A korábbi munkája alapján a kormánytagság jó lehetőség a tanácsadói ötletek megvalósításához. Hogyan lesz erre lehetősége?

- Az legyen teljesen világos, hogy közvetlen felelőssége az embernek és lehetősége a cselekvésre a saját tárcájánál van. Ezt nekem meg kell csinálni. A kormány politikájának befolyásolásában marad a klasszikus szerep. Más tárcák dolgait érintő kérdésekben megszólal az ember, javaslatot tesz. A kormányülésen és azon kívül.

- Erre most több lehetősége lesz, mint tanácsadóként volt?

- Abszolút. Ez több lehetőség, aminek van ára is. A sokkal nagyobb felelősség.

- Mely területek érdeklik majd a saját minisztériumán kívül?

- Korábbi írásaimból is kiderült, hogy a jóléti rendszer reformjának légyegében minden kérdése izgat. Nyugdíj, egészségügy és a közigazgatás is. A saját tárcámon kívül elsősorban ez fog érdekelni, másodsorban különböző gazdaságpolitikai kérdések és harmadsorban a külpolitika.

- A tegnapi sajtótájékoztatón ideológus módjára, patetikusan fogalmazott. Hogy tud majd kapcsolatot teremteni az új feladatához tartozó társadalmi csoportokkal, fiatalokkal, gyerekekkel, sportolókkal? Megpróbál velük közvetlen kapcsolatot kialakítani, mert a korábbi stílusa inkább a politizáló értelmiségnek szólt?

- Hát magának és a kollégáinak kell megítélnie, hogy ez működik-e. Különböző szerepekhez különböző magatartás illik. A bemutatkozó sajtótájékoztató arról szólt, hogy mi az új politikai vízió. Azt hiszem, sőt meggyőződésem, hogy nagyon jó viszonyunk lesz. Még a meghallgatásom előtt fogok találkozni ifjúsági és sportvezetőkkel. Működni fog ez.

- Elmegy iskolákba, sportrendezvényekre?

- Hát persze.

- Mi a véleménye Medgyessy Péterről és a kormányzásról?

Tehetséges politikus és sikeres kormány

- Kovács Lászlóról?

- Tehetséges politikus, sikeres külügyminisztrer

- Jánosi Györgyről?

- Jó miniszter volt, sajnálom, hogy távoznia kellett.

- A MSZP változtatása is egyik célja volt, sok írása szólt arról, hogy milyen modern baloldali párttá kellene alakulnia. Jelenleg az MSZP választmányának tagja, de voltak olyan üzenetei is, amelyek arról szóltak, hogy egyszer komolyabb szerepben is el tudná képzelni magát a pártban. Most, hogy megerősíti a miniszteri tisztség, próbál-e majd nagyobb befolyást elérni az MSZP-ben?

-Eddig sem akartam önmagában befolyást gyakorolni, eddig is csak elmondtam, hogy mit gondolok. És eddig is azt gondoltam, hogy elsősorban a gondolataimnak kell hatnia. Ilyen-olyan módon. Ezek után sem fogok mást tenni. Írok cikekket, nyilatkozom a pártpolitika egészéről. Nem kell szétválasztani a szerepeket. Politikusok vagyunk, van véleményünk a világról, az a szerencsés és demokratikus, hogyha erről nyilvánosan is diskurzust folytatunk. Miért ne tennénk a jövőben is?

- Erősen Medgyesy Péterhez kötődik a politikai karrierje. Ha más lesz az MSZP miniszterelnökjelöltje a következő választásokon, akkor is megpróbál hasonló beosztásban maradni?

- Medgyessy Péter nem barátom, nem üzlettásram. Medgyessy Péter és az én sorsom semmilyen tekintetben nincs összekötve.

- Tehát maradna kormánypozícióban, hogyha más alakítana baloldali kormányt?

- Nekem most egyetlenegy hosszú távú tervem van. Csinálni egy jó minisztériumot és segíteni abban, hogy legyen egy jó kormány. Ez elegendő lesz a következő pár évre gondolkodásra. Többre nem futja sem a lelkemből, sem az energiámból.

György Bence