A legtöbb kedvezmény kikerül a státustörvényből

Vágólapra másolva!
Kikerülnek a státustörvényből a gazdasági, egészség- és munkaügyi kedvezmények. A kormány módosító javaslata szerint csak a kulturális, művelődési és utazási kedvezmények maradnak meg, melyek közül sokat viszont megnyitnak a nem magyar állampolgárok előtt is. Nem változik egyelőre az Orbán-Nastase megállapodás, pedig ennek felmondását a kormány korábban biztosra ígérte.
Vágólapra másolva!

Csak a kulturális, művelődési, illetve a pedagógusok és diákok utazási kedvezményei maradnak benne a státustörvényben a kormány most elkészült módosító javaslata szerint. Kikerülnének viszont a törvényből az egészségügyi ellátással, a gazdasági támogatással és a munkavállalással kapcsolatos kedvezmények.

A Magyarországon érvényes kedvezményeket nem csak a határon túli, magyarigazolvánnyal rendelkező magyarok vehetik majd igénybe. A szomszédos országokban érvényes kedvezményekre pályázhatnak majd a szomszéd államok azon állampolgárai is, akik magyar kultúrával és művelődéssel foglalkoznak, vagy gyermekeiket magyar tannyelvű iskolába járatják.

Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az [origo]-nak elmondta: valóban sok kedvezmény kikerül a státustörvényből, de úgy tűnik az előzetes egyeztetések és a szakértői vizsgálatok után, hogy ezt a határon túli magyar szervezetek is el tudják fogadni. Szabó elmondta, hogy az egészségügyi és a munkaügyi kedvezmények megszüntetéséről már korábban megállapodott a kormány a határon túli szervezetek képviselőivel. Most a gazdasági jellegű kedvezmények kivételét is javasolták a törvényből - mondta Szabó.

Az államtitkár szerint azért teszik jogosulttá a külországi kedvezményekre a nem magyar nemzetiségűeket is, mert a törvény így felel meg az uniós irányelveknek. Szabó szerint az EU-ban alapelv, hogy nem lehet etnikai alapon hozzájutni különböző kedvezményekhez. "Nem lehet diszkriminálni az uniós állampolgárokat" - mondta, utalva arra, hogy 2004 májusában Magyarország mellett Szlovákia is az EU tagja lesz. Szabó szerint ugyanez az alapelv indokolja a kedvezmények megnyitását a román állampolgárok előtt, mert Románia várhatóan 2007-ben belép az Unióba. Szabó úgy vélte: ez a megoldás nem károsítja a határon túli magyarságot.

Egyelőre érvényben marad ugyanakkor az Orbán-Nastase egyezmény, annak ellenére, hogy a kormány ígéretei között szerepelt a megállapodás felbontása. Szabó Vilmos elmondta: a státustörvény romániai érvényesülését továbbra is ez a megállapodás biztosítja. Az államtitkár ugyanakkor azt mondta, hogy a kedvezménytörvény módosítása után megvizsgálják majd, hogy kell-e módosítani a megállapodáson.

A kedvezménytörvény módosításával már tavaly év vége óta adós a kormány. A változtatásokat eredetileg decemberre ígérték, akkor azonban nem módosították a jogszabályt. A parlament tavaszi törvénykezési tervében is szerepelt a törvény módosítása, azonban a márciusra tervezett parlamenti vita végül elmaradt, mert a módosító javaslatot a kormány még be sem nyújtotta a parlamentnek. A kormány a most elkészült tervezet megvitatására május 24-re összehívta a Magyar Állandó Értekezletet Budapestre.