Megszüntették Miskolcon a türelmi zónát

Vágólapra másolva!
Betiltotta Miskolc önkormányzati közgyűlése csütörtökön, hogy a prostituáltak a jövőben is szabadon folytathassák mesterségüket a város erre eddig kijelölt utcájában.
Vágólapra másolva!

Miskolc önkormányzata 2001-ben, az országban elsőként jelölt ki a Tiszai pályaudvar melletti Szinva utcában mintegy kétszáz méternyi területet a prostituáltak számára. Mivel a helybéli lakosok többször is tiltakoztak a hazai és külföldi örömlányok, most már legális tevékenysége miatt, a város közgyűlése úgy döntött, hogy Miskolc egyik, az autóforgalom által kevésbé látogatott ipartelepi helyén, a Besenyői utcában jelöli ki az új türelmi zónát.

Néhány hónap elteltével azonban ezen utca lakói is megelégelték a naponta ismétlődő botrányokat, és feljelentést tettek az "iparág" betiltására a miskolci önkormányzatnál.

Miskolc város csütörtöki közgyűlése ezért többségi szavazással arról döntött, hogy száműzi a borsodi megyeszékhelyről a "hivatalos" prostitúciót.