Zsúfoltabbak lesznek a pesti parkolók

Vágólapra másolva!
Ebben az évben nem épül több P+R parkoló Budapesten, és más, a belváros zsúfoltságát enyhítő beruházásokra sincs pénze az önkormányzatnak. Új parkolóhelyek létesítését vállalkozóktól várják. A környezetvédők úthasználati díj bevezetésével csökkentenék a főváros autóforgalmát.
Vágólapra másolva!

Budapesten 650 000 autó van. Naponta körülbelül még 200 ezer érkezik az agglomerációból, és még ugyanennyi máshonnan. Ezeket a gépkocsikat átlagosan egy órát használják a tulajdonosaik, a hátralévő időben pedig tárolni kell őket. A főváros körülbelül negyvenezer fizető parkolóhelyének kihasználtsága gyakran megközelíti a 100 százalékot. Szakértők szerint a fővárosban lévő autók száma még tíz évig nőni fog. 2013-ban 450 gépkocsi jut majd ezer budapesti lakosra, a jelenlegi 340 helyett.

A belvárosban különösen nehéz parkolóhelyet találni. Miközben a belső területeken alig van parkolóhely, és az árak folyamatosan emelkednek, az autósoknak nincs lehetőségük a belváros előtt letenni autóikat, és a tömegközlekedéssel utazni tovább. Az erre szolgáló P + R parkolóból ugyanis kevés van. Pedig a belváros örökös zsúfoltságát megoldhatná egy jól kiépetett P + R rendszer. A főváros zsúfoltságáért és rossz környezeti állapotáért ugyanis elsősorban az agglomerációban lakó és naponta a belvárosba autózók a felelősek. Egy felmérés szerint a budapestieknek csupán 16 százaléka használja minden nap az autóját. Az ingázók most nem tudnak megállni a belváros drága és zsúfolt utcái előtt.

A főváros nem tervezi újabb P+R parkolók létesítését, sem idén sem a következő években. Pedig Budapest környezetvédelmi programjában szerepelt, hogy 2005-ig 1,2 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Az építkezések leállásának pénzhiány az oka. Vajda Pál főpolgármester-helyettes reméli, hogy vállalkozókra lehet majd bízni a parkoló-beruházásokat.

Vajda Pál elmondta, hogy a P+R parkolók építésének elmaradása ellenére is meg akarják teremteni a zsúfoltság csökkentésének lehetőségeit. A belvárosi tömegközlekedés fejlesztésével és három új, nem a belváros felé vezető Duna-híd és körutak építésével szeretnék széthúzni a város közlekedését. A fővárosnak azonban ezekre a beruházásokra sincs pénze, és valószínű, hogy a közeljövőben sem lesz.

Lenkei Péter a Levegő Munkacsoport közlekedési szakértője szerint új utak építésével nem lehet zsúfoltságot csökkenteni, mert ez olyan, mintha benzinnel próbálnánk tüzet oltani. A közlekedési szakértő úgy véli, hogy az új utak építése helyett a meglévőket kellene felújítani, mivel a rossz állapotú utakon közlekedő autók nagy mennyiségű szennyező anyagot bocsátanak ki a gyakori fékezések miatt, és gyorsabban mennek tönkre

A Levegő Munkacsoport úthasználati díj bevezetésével csökkentené Budapest autóforgalmát. Ilyen forgalomkorlátozó-díjat egyébként, Szingapúrban és Oslóban már évek óta szednek, Londonban pedig a közelmúltban vezették be. A főpolgármester-helyettes azonban úgy véli, hogy nem lenne célravezető a városba tartó autók számát úthasználati-díj bevezetésével csökkenteni, mivel Magyarországon amúgy is magas az adó, ehhez pedig adót kellene növelni. A környezetvédők szerint a parkolási díjaknak is magasabbaknak kellene lenniük, mivel a közterület olyan érték, amit nem adhatunk oda ingyen vagy fillérekért. A parkolási emelkedni is fognak, átlagosan 40 forinttal óránként. A főváros ígérete szerint ez lesz az utolsó áremelkedés az idén.

Sáfár Attila