Az MSZP-re is kihat a kormányátalakítás

A kormányátalakítás következményeként több MSZP-tag is úgy véli, hogy a változások kihatással vannak a pártbeli erőviszonyokra is. Elsősorban Hiller István alelnök, kulturális miniszter és Gyurcsány Ferenc sportminiszter megerősödésére és jövőbeli elnökjelölti ambícióira számítanak. A megkérdezett MSZP-s politikusok közül szinte mindenki úgy gondolja, hogy Hiller képességei alapján eséllyel indulhat a következő elnökválasztáson, míg Gyurcsányt nem szívesen látnák vezető pozícióban.

Jánosi György

Érdekes lesz, amikor Jánosi György értékeli a kormány működését - vetette oda több szocialista politikusnak Medgyessy Péter miniszterelnök nemrégiben a parlament folyosóján. Az [origo]-nak háttérben nyilatkozó MSZP-s vezetők azért emelték ki ezt a momentumot, mert Jánosi György menesztett sportminiszterként nem teheti meg, hogy bírálja a kormányt, mert sértettséggel vádolnák. Igaz, dícséret sem várható, hiszen láthatóan rosszul esett neki, hogy a leváltottak közé került. A vezető MSZP-sek elismerik, hogy a váltással gyengült Jánosi György pozíciója a pártban. Egy elnökségi tag szerint ugyanakkor "rövid távon biztosan nehéz lesz neki, ám hosszú távon hibázik, aki leírja őt".

 

Lassan eltűnőben vannak az MSZP-n belüli régi koalíciók. Akik régen húzóneveknek számítottak - mint például Nagy Sándor vagy Szekeres Imre -, ma kormányzati feladataik miatt kiszorulóban vannak a pártéletből - vélik a szocialisták. Többek szerint a kormányátalakítás kihat a párton belüli erőviszonyokra is, ezért jelentős átrendeződés várható.

 

Többen úgy látják, hogy Jánosi egyetlen esélye, ha választmányi elnöki pozícióját az elkövetkező évben megerősíti, járja az országot, találkozik a megyei elnökökkel, időnként behívatja a szocialista minisztereket, és "élő lelkiismeretként" viselkedve egy év múlva - a ciklus félidején - tételesen számonkéri a kormány tagjaitól, mit végeztek el a programból.

 

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Gyurcsány Ferenc

Eltérően ítélik meg a szocialisták Medgyessy Péter és a párt viszonyát is. Egyik csoport sem hitte korábban, hogy a miniszterelnök ilyen határozottan végigviszi a kormány átalakítását. "Ettől többen kicsit hátrahőköltek" - mondta az egyik meghatározó szocialista politikus a háttérbeszélgetés során. Emiatt attól tartanak, hogy Medgyessynek a jövőben nagyobb szava lesz a pártban. Ehhez járul még az is, hogy a sportminiszteri székbe Gyurcsány Ferencet, eddigi főtanácsadóját ültette a miniszterelnök. Gyurcsány eddigi bizottsági meghallgatásain is többen meglepődtek, hogy a volt főtanácsadó "milyen erős". "Az ilyesminek gyorsan híre megy, és ettől érdekes helyzet fog kialakulni" - mondta az egyik szocialista országgyűlési képviselő, aki szerint az a kérdés, kiket tud Gyurcsány maga mellé állítani. A korábbi főtanácsadó ugyanis eddig nem volt napi kapcsolatban a frakciótagokkal, miniszterekkel, míg jelenlegi pozíciójában sokkal közelebb kerül hozzájuk.

 

Az ellentábor szerint viszont Kovács László pártelnöknek van akkora ereje, hogy nélküle semmilyen döntést ne lehessen keresztülvinni. Az egyik MSZP-s elnökségi tag szerint "a pártban fontosabb szempont a jó arculat", semhogy nagyobb vitákkal rontsák a párt megítélését.

 

A kormány több jelenlegi tagja szerint nem feltétlenül kell Gyurcsányban "előretolt éket" látni. "Bár Gyurcsány kinevezésének lehet ilyen olvasata, azt is tudni kell, hogy a miniszterség gyakran farkasvakká teszi az embert" - mondta az egyik elnökségi tag, aki azok véleményét osztja, akik szerint a főtanácsadó kinevezését egyfajta "végkielégítésként" is lehet értékelni.

 

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Hiller István

Hiller István alelnököt, kultuszminiszter-jelöltet többen szembeállítják Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel. Juhász ugyanis pont azért nem vállalta az alelnöki jelölést, mert miniszteri feladataira kívánt koncentrálni, a mostani alelnökben viszont nem merült fel ilyen dilemma, amikor elvállalta a kultusztárca vezetését. Az [origo] által megkérdezett valamennyi szocialista képviselő - köztük több kormánytag és MSZP-elnökségi tag - abban egyetértett, hogy Gyurcsánynak és Hillernek sem értek véget a pártbeli ambíciói, és mindketten indulni fognak legközelebb az elnöki tisztségért. Annyiban azonban különbözik szerintük Hiller szerepe, hogy őt az eddigi egy éves tevékenysége - és nem személyekhez való kötődése - juttatta eddigi posztjaira. Gyurcsánynak viszont eddig nem volt mérhető szerepe a pártban.

 

Van azonban, aki éppen ellenkezőleg látja Hiller helyzetét. Az egyik vezető politikus szerint az új minisztert kielégíti jelenlegi szerepköre és nem valószínű, hogy tovább tudna lépni. Szerinte éppen azok suttogják, hogy Hiller pártelnökségre tör, akik rosszat akarnak neki. Akiről elterjed, hogy Kovács László riválisának képzeli magát, könnyen találhatja magát olyan helyzetben, hogy ki sem látszik a feladatból hirtelen, és ideje sincs a párton belüli karrierrel törődni. A pártelnökhöz közel állók viszont azt mondták: Kovács tehetséges, elkötelezett, jó emberi tulajdonságokkal rendelkező embernek tartja Hillert.

 

Juhász Ferencet eddig szintén Kovács lehetséges utódjaként emlegették. Ám mivel neki most nincs jelentős pártbeli vezető tisztsége, csupán elnökségi tag, többen úgy vélik: romlottak esélyei. Más vélemények szerint viszont épp hogy jól taktikázott Juhász, mivel már most látszik, hogy a haderőreform végrehajtásával a honvédelmi lesz az egyik sikertárca a kormány számára. A haderőreform rengeteg ember életét befolyásolja, és ettől népszerűségének növekedését várják az MSZP-ben. 2004-ben pedig legalább alelnöki, ha nem az elnöki poszt esélyesei között lesz.

 

Kovács László eddig csupán annyit mondott hivatalos nyilatkozataiban, hogy 2004-ig mindenképpen ő vezeti a pártot, ám jövőbeli terveiről egyelőre nem nyilatkozott. Párton belül ugyanakkor a hozzá közel állók egyértelmű véleménye, hogy Kovács nem fog visszavonulni 2004 után sem, kivéve, ha az látszik: a 2006-os választásokat csak egy másik elnökkel van esélye a pártnak megnyerni.

 

Az MSZP-ben többször elhangzott már, hogy fiatalításra van szükség. Egyes párttagok szerint a szóbanforgó személyek - Gyurcsány, Hiller, Juhász - azzal is erősíthetik pozíciójukat, hogy maguk mögé állítják a feltörekvő, ám most még befolyással nem rendelkező fiatalokat. Egy újabb elnökválasztáson ugyanis szerintük már a fiatalok egységes szavazata döntő lehet.

 

Kapcsándi Dóra

KAPCSOLÓDÓ CIKK