Paks: elkészült a jelentés az üzemzavarról

Vágólapra másolva!
Minden valószínűség szerint megállapítja a Framatome cég felelősségét az a 30 oldalas jelentés, amelyet vasárnapra készített el a Paksi Atomerőmű Rt. vezetése. A jelentés tartalmát hétfőn hozzák nyilvánosságra. A jelentésben foglalt megállapításokat az Országos Atomenergia Hivatalnak kell megvizsgálni és jóváhagyni.
Vágólapra másolva!

A jelentés tartalmazza, hogy a 2-es blokk javítása során kiemelt, fűtőelemeket tartalmazó kazetták megrongálódását a tisztítás során alkalmazott tartály konstrukciós hibája okozta - tudta meg az MTI. Az április elején történt súlyos üzemzavar a tisztítótartály hűtő és ellenőrző rendszerének tervezési hiányosságai miatt következett be. A jelenleg is tartó egyeztetési tárgyalásokat követően a Paksi Atomerőmű Rt. asztaláról a jelentés az Országos Atomenergia Hivatal elé kerül vasárnap estig.

Ha bebizonyosodik, hogy a Framatome ANP francia-német cég hibájából történt az üzemzavar, a cégnek kártérítést kell fizetnie - mondta pénteken az atomerőmű vezérigazgatója, aki megjegyezte, hogy jók a pozíciójuk azáltal is, hogy eddig csak a megbízási összeg hatodát fizették ki a cégnek. Ha a cég nem lesz hajlandó kártérítést fizetni, akkor az összes létező nemzetközi atomkonferencián előadjuk a paksi esetet - jelentette ki a vezérigazgató, aki szerint ezt a hatalmas presztízsveszteséggel járó kockázatot nem fogja vállalni a Framatome, és inkább fizetni fog. A Framatome ANP 1999-ben, nemzetközi pályázaton nyerte el a tisztítási munka lehetőségét, azóta a jelenlegihez hasonló berendezéssel több száz fűtőanyag-kazetta sikeres tisztítását végezték el Pakson.

A jelentés megállapításait megvizsgálja az Országos Atomenergia Hivatal is, és a beszámoló csak akkor válik hivatalossá, ha azt az OAH is jóváhagyja. A vizsgálat végleges lezárása azonban május vége előtt nem várható, mivel Pakson a kormány által kinevezett biztos is vizsgálatot folytat, melynek határideje május 30. Amennyiben az OAH szerint a beszámolóban szereplő magyarázat nem indokolja kellőképpen az áprilisi üzemzavar okát, akkor új vizsgálatra is kötelezhetik Paksi Atomerőmű Rt.-t. A cégnek ráadásul azért is meg kell várni az OAH jóváhagyását, mert csak ezt követően indíthat kártérítési eljárást.