Paks: a biztosító milliárdos összeget fizet

Vágólapra másolva!
A Paksi Atomerőmű Rt. tavaly decemberben kötött biztosítást üzemzavarok esetére - értesült a Népszabadság, és ezt megerősítette Kocsis István vezérigazgató is. A hazai és nemzetközi biztosítókból szerveződött Atompoolnak Paks eddig 49 millió forintos díjat fizetett - a mostani üzemzavar kárenyhítéseként viszont 1,3 milliárd forintra számíthat.
Vágólapra másolva!

Az üzemzavar bekövetkezéséért hibáztatott francia-német cégnek, a FRAMATOME- nak a paksi atomerőmű eddig csak a szerződés szerinti munkadíj hatodát fizette ki. A súlyos üzemzavar miatt öthatod részt visszatartott az rt. - állítja a vezérigazgató, aki a költségekről nem nyilatkozott, de más forrásból úgy tudni, hogy kétmillió euró körüli összeget tesz ki a megbízás teljes díja. A paksi atomerőműben fűtőelem-tisztítást végző cég illetékese ugyanakkor kijelentette: a magyar partnerek eddig nem léptek fel semmilyen kártérítési követeléssel.

A FRAMATOME ANP (FANP) szerint még korai lenne a felelősséget megállapítani a paksi üzemzavar ügyében. A cég németországi központjának kommunikációs vezetője, Wolfgang Preyer az [origo]-nak azt mondta, további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megállapítsák, ki és mennyire felelős a Pakson történtekért. Wolfgang Preyer szerint az üzemzavar tényezői között több olyan is van, amit részletesebben meg kell vizsgálni.

A Paksi Atomerőmű vezérigazgatója, Kocsis István által hétfőn ismertetett vizsgálat megállapításai szerint ugyanakkor a fűtőanyagkötegek tisztítási művelete során bekövetkezett súlyos üzemzavar egyértelmű oka a FRAMATOME ANP (FANP) által tervezett, gyártott és üzemeltetett tisztítótartály hűtő- és ellenőrző rendszerének tervezési hibája, amelyet a többszintű magyar ellenőrzési és engedélyezési rendszer sem tárt fel.

Német sajtó: veszélyben Magyarország jó híre

Veszélyben Magyarország jó híre, hogy atomtechnikailag - és politikailag - megbízhatónak tartsák - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német sajtó részletesen foglalkozik a paksi atombalesettel, kiemelve, hogy Budapest a nemzetközi gyakorlatban szokatlan módon - felkeltve sokak gyanúját, hogy valami nagy baj történt, amit takargatni kell - nem hívta meg helyszíni szemlére a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergiaügynökség szakértőit.