Elhunyt Varga László fideszes képviselő

Vágólapra másolva!
Nem tudták megmenteni a kórházban Varga László fideszes parlamenti képviselő, a KDNP elnöke életét, aki pénteken szenvedett súlyos sérüléseket. A képviselő szombat este, 93 éves korában elhunyt.
Vágólapra másolva!

Szombaton meghalt Varga László fideszes parlamenti képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Surján László parlamenti képviselő elmondta: a pénteken kórházba szállított, 93 éves Varga László nem sokkal este nyolc óra után hunyt el.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség internetes oldalán közzétett információk szerint Varga László munka közben, egy budapesti kereszténydemokrata összejövetelen elesett, s a gondos ápolás ellenére rövidesen elvesztette eszméletét.

Varga László 1910. december 18-án született Budapesten. Jogi tanulmányait követően 1939 és 1943 között ügyvédjelölt volt, majd öt éven át a fővárosban ügyvéd. Részt vett a németellenes mozgalomban, majd 1944-ben a nyilas számonkérő szék letartóztatta. Varga László 1945 és 1947 között a Független Kisgazdapárt tagjaként budapesti törvényhatósági képviselő, majd 1948-ig a Demokratikus Néppárt parlamenti képviselője volt. 1948-ban elhagyta Magyarországot, majd 1950-ig a zürichi Híradó szerkesztőjeként dolgozott. 1950-től 14 éven át New Yorkban a Szabad Európa Rádió sajtóosztályának munkatársa, 1957-től 1989-ig pedig ügyvéd volt, majd hazatelepült.

1990-ben és 1991-ben a KDNP társelnöke, utána három évig pedig a párt elnökhelyettese. 1994-től parlamenti képviselő, először a KDNP, majd 1997-től a Fidesz képviselőcsoportjának tagja volt. A 2002-es parlamenti választásokon a Fidesz országos listájának 9. helyéről a parlamentbe kerülő Varga László a parlament legidősebb képviselője volt.