Orbán Viktor az újjáalakult Fidesz elnöke

Vágólapra másolva!
Elfogadták az új alapszabályt a Fidesz kongresszusán, így mától a párt neve: Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, emellett számos változás, többek között az elnök jogkörének kiterjesztése, életbe lépett. A Szövetség Orbán Viktort választotta elnökké, aki beszédében az újjáalakuló Fidesz jövőbeni szerepét határozta meg: az új szervezetnek a valódi közélet megteremtése a célja, emellett elérhető jövőképet is nyújt. Az elnök mellett a mostani hét helyett csak két alelnök lesz, Pokorni Zoltán és Schmitt Pál. Az új alelnökök és Áder János, leköszönő ügyvezető alelnök, beszédeikben a jelenlegi kormányt bírálták.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktort választotta elnökké szombaton a Fidesz XVII., tisztújító kongresszusa, 499 igen szavazattal. 504 érvényes szavazat született. Pokorni Zoltán lett az egyik alelnök 494 szavazattal, Schmitt Pált pedig 497 vokssal választották a Szövetséggé alakult párt másik alelnökévé.

Orbán: A Szövetség elérhető jövőképet nyújt

Orbán Viktor, a Fidesz XVII. kongresszusán megtartott beszédében, az újjáalakuló Fidesz szerepéről szólt. Szerinte az a közélet, amelyben csak politikusok vesznek részt, olyan mint egy estély, ahol csak pincérek vannak jelen. A Szövetség is több mint egy párt: nem szervezetekkel, vagy pártokkal, hanem egymással szövetkezünk - mondta. A Szövetség célja olyan közélet megteremtése, amelyben nem csak politikusok vesznek részt, amely megerősíti a jövőbe vetett hitet. Értelmes, megvalósítható terveket, elérhető jövőképet nyújt, ilyen például a magasabb nyugdíj és fizetés, vagy az olcsóbb iskola. De a Szövetség segít magyar kézben tartani a termőföldet is.

Orbán szerint a liberalizmus mint szabadságharc már rég okafogyottá vált. Ami értéket a liberalizmus a világnak hozott, azt mára már minden normálisan gondolkodó ember és társadalmi erő beépítette értékrendjébe - mondta. Több rombolásra Magyarországon már nincs szükség - tette hozzá.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Az újjáalakult Fidesz célja az is, hogy az uniós csatlakozás után ne vesztesekből és győztesekből álljon az ország, hanem mindenki nyertes legyen - mondta Orbán. A Szövetség védeni fogja a nemzeti érdekeket, az egységes Európa szabad nemzetek közössége kell legyen, mert nem a globalizáció, hanem a keresztény szeretet ível át Európa felett. Nem kell kisebbrendűen közelítenünk az Unióhoz, bízhatunk a magyarok tudásában, mi lehetünk Európa C-vitaminja. Nem a múltat kell megnyerni, hanem a jövő kérdéseire kell megtalálni a választ - tette hozzá. Beszéde végén külön megköszönte Áder János leköszönő ügyvezető alelnök eddigi munkáját, s azt, hogy az elmúlt egy, nehéz év során fáradságot nem ismerve vitte a Fidesz ügyeit.

Pokorni: A Szövetség felveheti a versenyt a baloldallal

Pokorni Zoltán a megalakuló új szövetséggel kapcsolatban azt mondta, hogy annak gyökere az 1998-2002 közötti időszakban keresendő, amikor a polgári kormány irányította az országot. Ez a kormány bár nem hibátlanul dolgozott, de világos jövőképet teremtett. Ennek ellenére 2002 után mégsem tudta folytatni az elkezdett munkát. A kormányzás csatáit sikerrel vívtuk meg, de a kampányt nem tudtuk megnyerni - mondta Pokorni. Nem egy másik program vetekedett a miénkkel, hanem csak ócsárolták a polgári kormány tetteit. Mi pedig a riogatás és pánikkeltés versenyében nem is indultunk el - mondta.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Pokorni szerint a jelenlegi kormány nem az ország feladatainak megoldására koncentrál, hanem továbbra is a Fideszt támadja. Sok embert háborított fel az, hogy a kormány az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit mond, például a gázáremelés, vagy az otthonteremtési program tekintetében - mondta.

Pokorni elmondta, hogy a tavalyi váratlan választási eredmény sok tízezer ember mozdított meg, ezért alakult meg ez a szövetség. Az MSZP-nek ugyanis olyan szervezeti ereje van, amellyel a rendszerváltó pártok nem rendelkeznek - fejtette ki. A most megalakuló szövetség viszont felveheti a versenyt a baloldallal. Pokorni szerint decemberre már az eredmény is látszani fog, kiderül az is, hogy a most létrehozandó tagozatok beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. Ez a mai nap a Fidesz újbóli alapítása - mondta az alelnök.

Schmitt Pál, a Fidesz másik alelnöke azt mondta, hogy ő egy olyan tagja a szövetségnek, aki nem akkor jelentkezett, amikor hatalmon van a párt. Azért lépett most be a Fideszbe, mert szerinte kevés négyévente titkos szavazással véleményt nyilvánítani, szerinte választani is kell. Bár a párttagság idegen, távoli, nem kívánatos volt számára eddig, de ez egy olyan szövetség, ami mellett nem mehet el az ember. Minőségileg és mennyiségileg is több ez, mint egy párt - mondta. Beszédét Schmitt néhány sporthasonlattal zárta: Ha csapatember akarsz lenni, készülj fel arra, hogy néha tartalék vagy, néha védekezni kell, néha támadni kell. Tiszteld az ellenfeled, ne gondold, hogy ellenség, ő is keményen dolgozik. Ne becsüld alá, mert ő is nyerni szeretne.

Áder: A fordítottja igaz annak, amit a szocialista kormány mond

Áder János, leköszönő ügyvezető alelnök, azzal kezdte beszédét, hogy egy sajtóhírre reagált, miszerint súlyos nézeteltérése volt Orbán Viktorral a párt átszervezése miatt. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy mindössze annyi volt a nézeteltérés, hogy ő már előbb szerette volna a pártot újjászervezni. Ugyanakkor ő javasolta Orbán Viktornak, hogy térjen vissza a párt élére, de konfliktus nem volt köztük.

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

Beszéde további részében Áder Pokornihoz hasonlóan a jelenlegi kormányt bírálta. Szerinte mindig a fordítottja igaz annak, amit a szocialista kormányzat mond. Azt ígérték, hogy több pénzt kapnak az önkormányzatok, ehelyett ez idei az önkormányzatok fekete éve - mondta. A kormány száznapos programját pedig úgy kell érteni, hogy száz százalékos fizetésemelést szavaz meg magának a kormány, miközben a minimálbér nem változott. Az az ígéret, hogy nem lesz gázáremelés, azt jelenti valójában, hogy az infláció háromszorosával drágul a gáz - mondta.

A Fidesszel kapcsolatban Áder annyit mondott, hogy nem a pozícióért, hanem a feladatokért jelentkeztek a pártba az emberek. A pártban a döntéseket mindig demokratikus viták után hozták meg, és az őszinte szót többre tartja a párt az érvényesülésnél - mondta. A változásokkal kapcsolatban Áder kifejtette, hogy a Fidesz mindig képes volt a kihívásokra választ adni: "mert nem korábbi önmagunkhoz, hanem az igazunkhoz ragaszkodtunk, hogy önmagunk lehessünk."

Centralizáltabb lesz a Fidesz

Az új alapszabály szerint a korábbinál centralizáltabb lesz a Fidesz, és Orbánnak a korábbi elnökökhöz képest nagyobb hatalma lesz a párton belül. A pártelnöknek megnő a jövőben a döntési jogköre is. A helyi politizálásban például átkerül a súlypont a megyei választmányokból a választókerületekbe, ahol úgynevezett választókerületi tanácsok jönnek létre egy-egy elnök vezetésével. Az elnököket az országos elnök nevezi ki a tanács ajánlását is figyelembe véve. Azonban, ha másodjára sem tudnak a pártelnöknek tetsző jelöltet ajánlani, akkor a kinevezésről egymaga dönt a pártelnök. Ez azt jelenti, hogy a választókerületi elnökök is várhatóan Orbánnal azonos nézeteket valló személyek lesznek.

Az alapszabály-módosítást követően nyolc tagozat jön létre: tudományos, önkormányzati, mezőgazdasági, nyugdíjas, női, kistelepülési és munkavállalói, valamint környezetvédelmi. A tagozatok elnökei automatikusan tagjai a Fidesz elnökségének. A jövőben további tagozatokat is létre lehet hozni, erről az elnökség javaslatára a választmány dönt.

A korábbinál nagyobb hatalmat kap Orbán/itthon/20030515akorabbinal.html

Az alapszabály-módosítás egyik leglényegesebb eleme, hogy a párton belül a megyékről a 176 egyéni választókerületre helyeződik át a hangsúly. A megyei szervezetek a jövőben inkább az önkormányzati kérdésekkel fognak foglalkozni. A választókerületi csoportok élén a helyi képviselő áll. Helyi képviselőt a helyi csoportok jelölhetnek, és az elnökség nevezi ki a személyeket.