Felmentették az elmebeteg gyilkost

Vágólapra másolva!
Büntethetőséget kizáró ok miatt mentettek fel ma délután egy gyilkossággal vádolt elmebeteg férfit Kecskeméten. A férfi tavaly konyhakéssel gyilkolt meg egy találomra kiválasztott személyt, egy terhes asszonyt Kecskeméten.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei Bíróság kimondta, hogy a tudathasadásos elmebetegségben és téveszmékben szenvedő ember elkövette a terhére rótt bűncselekményt. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a férfi az elmebetegsége miatt nem beszámítható, ezért nem lehet elítélni. A bírák mindenesetre a vádlott határozatlan időre szóló kényszer-gyógykezelését rendelték el, a kezelési időt férfinak a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell letöltenie.

A férfi még tavaly február 11-én gyilkolt meg egy találomra kiválasztott, 34 éves állapotos asszonyt, akit konyhakéssel szúrt nyakon egy kecskeméti parkban. Az áldozat elvérzett, a gyilkost pedig napokkal később találták meg és vették őrizetbe a rendőrök. A férfit azóta is elmegyógyintézetben ápolják.