A kormányfőt is meghallgatnák adatmentés-ügyben

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter miniszterelnök meghallgatását javasolja Szijjártó Péter fideszes képviselő az APEH-nél és más kormányzati szerveknél a kormányváltás után elrendelt adatmásolás, illetve az esetleges jogosulatlan adatkezelés körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottságban.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter szerint az adatmásolás ügyében a kormányt terheli a felelősség, így a politikai felelősség Medgyessy Péteré, ezért kezdeményezi a miniszterelnök meghallgatását. Hozzátette, továbbra sem tisztázott, hogy milyen felhatalmazás alapján végeztek adatmentést az APEH-nél és más, a kormányzat által felügyelt szervezeteknél. "Biztosnak tűnik, hogy az ügyben kormányhatározat, illetve -rendelet nem született, ám az ötletet egy kormányülésen Kiss Elemér akkori kancelláriaminiszter vetette fel" - mondta.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke szerint a felügyelet helyesen járt el, amikor nem teljesítette a pénzügyminiszter tavalyi, adatmentésre vonatkozó kérését. Szász Károly, a PSZÁF elnöke az APEH-nél és más kormányzati szerveknél a kormányváltás után elrendelt adatmásolás, illetve az esetleges jogosulatlan adatkezelés körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottság keddi ülésén elmondta, hogy László Csaba július 27-én írt levelében kérte a 2002. május 27-i adatállomány rögzítését. "Az adatok elmentését a PSZÁF nem tagadta meg, csak arra volt kíváncsi, hogy milyen jogszabályi helyre alapozva kéri a pénzügyminiszter az adatokat" - tette hozzá. Megerősítette: a PSZÁF adatállománya üzleti titkokat tartalmaz, amit bizalmasan kell kezelni és törvényt sértettek volna, ha ezeket az adatokat a PM-nek átadják. Hangsúlyozta, a felügyelet önállóságát és függetlenségét jogszabály biztosítja, ezért szerinte megfelelően jártak el az ügyben. Szász Károly jelezte, hogy szeptember 30-án a pénzügyminiszter újabb levelet intézett a felügyelethez, amelyben az iktatási rendszer adatainak rögzítését kérte. Hozzátette, erre sem került sor, mivel ezek az adatok is üzleti titkot tartalmaznak.

A parlamenti testület az APEH-nél végzett adatmásolást vizsgálja, amelyet a pénzügyminiszter utasítására végzett az adóhivatal. Az APEH-en kívül számos más szervezetnél is mentettek le adatokat a kormányváltás után. Az adatmásolásokat az adatvédelmi ombudsman jogtalannak nevezte, és kérte azok megsemmisítését. A kifogásolt átmásolt adatokat megsemmisítették az érintett szervek. László Csaba pénzügyminiszter az adatmásolásokat azzal indokolta, hogy így rögzíteni tudják a kormányváltáskori átadás-átvételi állapotot.