Pénzügyi válsághelyzetbe került az Országos Cigány Önkormányzat. A szervezet vezetői a kormány segítségét kérik, emellett a költségvetési támogatás növelését is szükségesnek tartják. Az önkormányzat hiánya 25-30 millió forint.

A gazdálkodásról szóló előzetes jelentés szerint az Országos Cigány Önkormányzat hiánya 25-30 millió forint. A helyzetet "bizonyos elhibázott konstrukciók" és a korábbi tisztségviselők gazdálkodása idézte elő - mondta kedden Rózsahegyi György pénzügyi szakértő. Álláspontjuk szerint az OCÖ jelenlegi, 17 millió 910 ezer forintos havi állami támogatását hozzávetőlegesen 24 millió forintra kellene emelni.