Elővásárlási jogot kapnak a kórházakra az orvosok

Vágólapra másolva!
A kormány és a Magyar Orvosi Kamara csütörtöki tárgyalásán a kabinet elfogadta, hogy az orvosok elővásárlási jogot kapjanak a kórházak privatizációjakor. A kórháztörvény ellen tiltakozó kamara több más követelésének is engedett a kormány, de ahogy a szervezet elnöke fogalmazott: "Maradt még tüske a köröm alatt".
Vágólapra másolva!

A kormány javaslatára elhalasztják a kórháztörvényről szóló, június 2-ra tervezett parlamenti szavazást. Két hét haladékot kér a kabinet a házbizottságtól, hogy a törvénytervezetet ki lehessen egészíteni olyan módosításokkal, melyeket a Magyar Orvosi Kamara kérésére tennének a törvénybe. Csütörtökön Medgyessy Péter miniszterelnök és Csehák Judit egészségügyi miniszter fogadták a kamara vezetőségét. A tárgyalás után a törvényt eddig élesen ellenző kamara vezetése ugyan nem állt a törvény mellé, de a szervezet hétfői ülésén lehet, hogy a többség már elégségesnek ítéli a kedvezményeket.

Júliustól eladó

A legfontosabb módosítás, hogy megjelenik a törvényben az orvosok elővásárlási joga. A kórháztörvény legfontosabb eleme, hogy az egészségügyi intézményeket fenntartóik részben vagy egészben eladhatják. Az orvosi kamara kezdettől azt követelte, hogy az intézményekben dolgozók elővásárlási jogot kaphassanak. A csütörtöki tárgyaláson a kormány elfogadta ezt az igényt. Sőt, a kormány ígéretet tett arra is, hogy a privatizációban érdekelt orvosok állami támogatással kedvezményes hitelhez juthatnak. Csehák Judit azt mondta, hogy a hiteltámogatásra van pénze a kormánynak, az erről szóló kormányrendeletet már előkészítették. A kedvezményes hiteleket már a törvény júliusi hatálybalépésétől kezdve felvehetnék a munkahelyüket megvásárolni szándékozó orvosok. A hitelügyletkor az orvosok szakmai tudását "szellemi apportként" fogják beszámítani.

A kormány másik engedménye, hogy a törvény különleges jogokat biztosít majd a kórházak szakmai vezetésének. A vezetők az intézmény privatizációja után működtetési ügyekben vétójogot kapnak, vagyis nélkülük az új tulajdonos nem változtathat a gyógyítás rendjén.

A kamara megegyezett a kormánnyal abban is, hogy a gyógyítás finanszírozásához használt pontrendszert közösen felmérik és módosítják.

Nem sikerült azonban az orvosoknak elérniük, hogy a kórházakat megvásárló gazdasági társaságok csak nonprofit alapon működhessenek. A kormány tőkeerős befektetőket akar az egészségügybe bevonni, akik a nyereség reményében áldoznának az intézményekre. Az orvosok és az ellenzéki pártok szerint azonban a profitszerzés az ellátás rovására mehet.

A kormány ragaszkodott ahhoz is, hogy a gyógyászati eszközöket gyártó és forgalmazó cégek is vásárolhassanak kórházakat. Az orvosok szerint kórházat üzemeltetni és hozzá eszközöket eladni összeférhetetlen tevékenységek. A kormány azonban számít a műszergyártók tőkéjére. Csehák Judit szerint fantomcégek mögé bújva ezek a vállalatok úgyis bevásárolnák magukat a magyar betegellátásba.

Az orvosok arra is kérték a kormányt, hogy egyszerre készüljön el a törvény az egészségügyiek jogállásáról és a kórházak privatizációjáról. Ebben sem enged a kormány. A kórháztörvényről szóló szavazás csak két hetet csúszik, és várhatóan július 1-től hatályba lép. Az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényt viszont csak 2004 januárjában akarja kihirdetni a kormány.

A kórházi étkeztetés sok helyen évek óta magánkézben van

Az orvosok attól félnek, hogy az egészségügyi intézmények új tulajdonosai elbocsátják vagy rosszabb körülmények között dolgoztatják tovább az embereket. Amikor egy-egy intézményt eladnak, akkor az ott dolgozók elvesztik közalkalmazotti státusukat. A munkahelyek védelmében a kamara garanciát akar a törvényben, és ezért sürgetik a jogállásukról szóló törvényt is. Csehák Judit szerint az orvosok aggodalma indokolatlan. A miniszter szerint a munka törvénykönyvében elég garancia van arra, hogy a közalkalmazottak ne kerüljenek rosszabb helyzetbe, ha munkahelyük magántulajdonba kerül.

Kupcsulik Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke nem akart arról nyilatkozni, hogy a kormány engedményei elegendőek-e a szakmai testület számára. "Reményt keltő a helyzet bizonyos kérdésekben, de van még tüske a köröm alatt" - fogalmazott. A kamara hétfői testületi ülésén dönt arról, hogy folytatja-e a törvény elleni tiltakozási sorozatot. Kupcsulik szerint szakmai kérdésekben sokat engedett a kormány, de gazdaságiakban szinte egyáltalán nem, és nem tudta megmondani, hogy ez elegendő lesz-e az orvosok többségének.

Ha a kormánynak a csütörtöki tárgyalással sikerült az orvosok többségét maga mellé állítani, akkor megbomolhat a szakmai szervezetek és az ellenzék egységes tiltakozása a kórháztörvénnyel szemben. A törvényt továbbra is ellenzi az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és az ellenzéki pártok is. A Fidesz több képviselője szerint a kormány a nemzeti vagyont árusítaná ki a privatizációval. A párt arra is figyelmeztet, hogy bizonyos kezelésekért külön fizetni kell majd a privatizáció után. A kormányoldal szerint ez csak ijesztgetés, és semmi alapja sincs. A törvényt szintén ellenző MDF szerdán úgy döntött, hogy aláírás-gyűjtési akcióba kezd a törvény ellen.

Ugyanakkor az orvosok elővásárlási jogát korábban az ellenzék is javasolta, így várható, hogy a módosítást a jobboldali pártok megszavazzák majd.

Magyari Péter