Az igazságügyi tárca nem vizsgálja a tolmácsügyet

Vágólapra másolva!
Az Igazságügyi Minisztérium nem vizsgálja azokat az ellenzéki képviselők által vitatott közbeszerzési pályázatokat, amelyeket a kormányfőnek rendszeresen tolmácsoló cég nyert meg. A tárcánál lezártnak tekintik az ügyet, amelyet szerintük a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kell kivizsgálnia.
Vágólapra másolva!

"Néhány sajtóhírrel szemben az Igazságügyi Minisztériumnak nem feladata, hogy vizsgálatot folytasson le egy konkrét közbeszerzési ügyben, viszont kötelessége, hogy a megkeresést továbbítsa. Ezt meg is tette" - áll abban a közleményben, amelyet a tárca szombaton juttatott el az MTI-hez. A minisztérium emlékeztet arra, hogy ezt követően a Közbeszerzési Döntőbizottság feladata az ügy hivatalból történő kivizsgálása.

A tárca Répássy Róbert fideszes képviselő írásbeli megkeresése alapján járt el, amelyben a képviselő jogorvoslati eljárás kezdeményezésére szólította fel az Igazságügyi Minisztériumot a Miniszterelnöki Hivatal által lefolytatott fordítói közbeszerzési eljárás ügyében. A közlemény szerint a minisztérium felhívta a képviselő figyelmét arra is, hogy az ügy szereplőinek lehetőségük lett volna jogorvoslati eljárásra, azonban ezzel nem éltek. Az Igazságügyi Minisztérium ezzel az ügyet lezártnak tekinti - áll a közleményben.

A fideszes politikus azt követően fordult az IM-hez, hogy nyilvánosságra került: a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tavaly novemberben, illetve idén márciusban zárt, meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki a Nemzeti Fejlesztési Terv angol, francia és német nyelvre történő fordítására. Mint arról korábban az [origo] is beszámolt: mindkét alkalommal ugyanaz a cég nyert, a Bereczky, Paller és Társai Fordító és Szolgáltató Bt. A tulajdonos, Bereczky Tamás rendszeresen tolmácsol Medgyessy Péter miniszterelnöknek.

Répássy azt kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) fordítói pályázatában a pályázást egy bizonyos fordítói egyesületi tagsághoz kötötte. A képviselő parlamentben elhangzott azonnali kérdésére reagálva korábban Kiss Péter kancelláriaminiszter azt mondta, hogy a feltételként szabott tagságot az ajánlat beadásáig kellett megszerezniük a pályázóknak, és erre mindegyik cégnek lehetősége volt.

A miniszter hozzátette, hogy a győztes cég ajánlata volt a legolcsóbb. Megjegyezte azt is, hogy Bereczky Tamás nem Medgyessy Péter tolmácsa, hanem kitűnő szakember, aki Antall József, Horn Gyula volt kormányfők és Torgyán József korábbi agrárminiszter mellett is dolgozott, és aki rendszeresen fordít Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is.