Az orvosok belenyugodtak a kórháztörvénybe

Vágólapra másolva!
A Magyar Orvosi Kamara már nem követeli, hogy a kormány vonja vissza a kórháztörvényről szóló javaslatot. A testület elfogadta a kormány csütörtökön ígért módosításait, és ha nem is elégedettek az eredménnyel, hajlandóak elfogadni a módosított javaslatot.
Vágólapra másolva!

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) hétfőn hosszas vita után sokkal enyhébb nyilatkozatot fogadott el a kórháztörvényről, mint amilyen korábbi álláspontja volt. Az enyhülés a Kamara vezetői és Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtöki találkozóján megbeszélt módosítások következménye. Az egészségügyi szakszervezet (EDDSZ) és a parlamenti ellenzék továbbra sem tartja elfogadhatónak a kórháztörvényt. A kamara meggyőzésével azonban a kormánynak sikerült megosztania az ellenzők eddig egységes táborát.

A kórháztörvény lehetőséget adna az egészségügyi intézmények privatizációjára. A kórházakat, rendelőket nem lesz kötelező eladni, de ha egy önkormányzat vagy más fenntartó így dönt, akkor az intézmény törzstőkéjének emelésével a tulajdonjogot átadhatja gazdasági társaságoknak. Mostanáig a szakmai szervezetek és az ellenzéki pártok egyaránt tiltakoztak a tervezet ellen, és azonnali visszavonását követelték. A kormány június 16-án akar parlamenti szavazást a törvényről, és július 1-től megkezdődhetne a kórházak eladása.

A Magyar Orvosi Kamara vezetősége csütörtökön egyeztetett Medgyessy Péter miniszterelnökkel és Csehák Judit egészségügyi miniszterrel a törvényről. Ott a kormány elfogadta az orvosok néhány követelését. Közülük a legfontosabb az volt, hogy az orvosok elővásárlási jogot kapnak a privatizálandó intézmények eladásakor, és ehhez állami támogatással kedvezményes hiteleket vehetnek fel.

Az orvosi kamara továbbra sem tarthatja elfogadhatónak, hogy a kórházak nem non-profit alapon működjenek. Azt sem fogadják el, hogy az egészségügyi termékeket gyártó cégek is vehessenek kórházakat. Fenntartásaik ellenére azonban már nem követelik a törvény azonnali visszavonását. Közleményükben csupán arra hívják fel a figyelmet, hogy a csütörtökön ígért módosítások maradéktalanul kerüljenek bele a törvénybe, különben újra tiltakozó akciókat kezdenek.