Miniszteri fogadóórák lesznek a kormányban

Vágólapra másolva!
Kéthetente szakmai kérdésekkel fordulhatnak ezentúl a miniszterekhez az MSZP-frakció tagjai. A kormányfő azt reméli a személyes konzultáció lehetőségétől, hogy azok az ügyek is megnyugtatóan rendeződhetnek, amelyeket a tárcák, illetve kormányhivatalok lassan vagy nem megfelelően kezelnek.
Vágólapra másolva!

Minden miniszter találjon lehetőséget arra, hogy kéthetente az MSZP-frakció képviselőivel személyesen konzultáljon az őket érdeklő szakmai kérdésekről - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök kedden, miután a szocialista frakció ülésén egy órán át válaszolt a frakciótagok kérdéseire. Elmondta, hogy nem volt konkrét napirendje a megbeszélésnek, ezért számtalan témában kérdezték a képviselők. A napirendet csak most, az első alkalommal nem akarták meghatározni, de Medgyessy kérte, hogy a hatékonyság érdekében a következőkben már egy-egy témáról szóljanak a megbeszélések. Ezúttal többek között a metróprojektről, a sertéságazat problémáiról, az eurokommunkációról esett szó.

A frakció tagjai olyan ügyekkel fordultak a miniszterelnökhöz, amelyekben valamelyik minisztérium vagy kormányhivatal lassan vagy nem megfelelően intézkedett. Kovács László pártelnök szerint épp ezért lesznek fontosak a kéthetenkénti lehetőségek a képviselők számára; ezek segíthetnek az ügyek elintézésében. Kovács a mai frakciónap után azt a következtetést vonta le, hogy a képviselők általában jónak tartják a kormány munkáját, ugyanakkor javítani is kell rajta, és fontos, hogy a frakcióban ne legyenek dühös, ingerült emberek.