A magyarok harmada küldene békefenntartót Irakba

Vágólapra másolva!
A Medián felmérése szerint a megkérdezettek több mint egyharmada támogatná magyar békefenntartók, szűk kétharmada pedig műszaki alakulatok kiküldését Irakba. A május közepi felmérés adatai szerint a szállítóalakulatok kiküldésének támogatottsága több mint másfélszeresére nőtt decemberhez képest - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A lap számára készített Medián-felmérés szerint az emberek 37 százaléka támogatja magyar békefenntartók Irakba küldését. A kormánypárti szavazóknál 47, a bizonytalan szavazóknál 31, míg az ellenzékiek körében 33 százalékos ez az arány.

Egészségügyi vagy műszaki alakulatok küldését májusban a megkérdezettek 62 százaléka támogatta, a kormánypárti szavazóknál 70, a bizonytalanoknál 52, az ellenzéki szavazóknál pedig 65 százalékos volt ennek a támogatottsága. Ez jelentős javulás decemberhez képest, akkor az összes megkérdezettnek 39 százaléka tartotta jónak az ilyen alakulatok Irakba küldését. A kormánypárti szavazók közül 44, a bizonytalanok közül 33, az ellenzékiek közül pedig 40 százalék válaszolt úgy decemberben, hogy támogatná egészségügyi vagy műszaki alakulatok küldését - írja a Magyar Hírlap.

A lap szerint az iraki fegyveres beavatkozás ugyanakkor a sikeres befejezés ellenére sem lett rokonszenvesebb a magyar közvélemény számára. Utólag is csupán a lakosság egyharmada helyesli. Emellett az elmúlt hónapban némileg javult az Egyesült Államok megítélése. A májusi felmérésben már valamivel többen vélték úgy, hogy Magyarország számára előnyös, hogy Amerika vezető szerepet játsszon a világban. Arányuk azonban így is elmarad az iraki konfliktus előttitől.

Eközben a parlamenti pártok közel jutottak ahhoz, hogy megegyezzenek az iraki misszióról. A pártok kedd délután megkapták a Honvédelmi Minisztérium kompromisszumos javaslatát, amelyről szerdán tartanak megbeszélést. Az Országgyűlés, jövő hét hétfőn akár már el is fogadhatja a határozatot, és augusztusban elindulhatnak a magyar katonák Irakba. A szállítási feladatokat Dél-Irakban lengyel parancsnokság alatt végeznék.