Paksi robbanással riogattak sms-ben

Vágólapra másolva!
Közveszéllyel fenyegetés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított szerdán a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozás azért indult, mert korábban sms-üzenetek és e-mail-ek terjedtek el arról, hogy robbanás történt a Paksi Atomerőműben.
Vágólapra másolva!

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a megyei főkapitány különböző hatóságok észrevétele alapján indított nyomozást szerdán ismeretlen tettes ellen, mivel a megye területéről sms-üzeneteket és e-mail-eket küldtek arról, hogy robbanás történt a Paksi Atomerőműben. Az MTI információja szerint a mobiltelefonon terjedő üzenetben az állt, hogy Pakson felrobbant az atomerőmű egyik részlege, a lakosság zárja be az ajtókat, ablakokat, háromszor fürödjenek meg és ne fogyasszanak zöldséget.

A gyorsan terjedő szöveges üzenetek pánikot keltettek széles körben. Kováts Balázs, az atomerőmű kommunikációs vezetője kijelentette: az üzenetekben foglaltaknak semmi alapja nincs. Tagadta, hogy az előírt határértéket, illetve a normál üzemi értéket meghaladó károsanyag kibocsátás történt volna Pakson.