Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárást indított a szombathelyi önkormányzat képviselő-testülete Németh Ferenc tűzoltó alezredes, a szombathelyi városi tűzoltóság parancsnoka ellen, a vezetőt az eljárás befejezéséig felfüggesztették állásából.
Vágólapra másolva!

Ipkovich György szombathelyi polgármester tájékoztatása szerint - bejelentések alapján - a vezető és a vonulós állomány kapcsolatával összefüggésben vizsgálatot rendeltek el. - A közgyűlés úgy döntött, hogy fegyelmi eljárást indít a parancsnok ellen, egyidejűleg felfüggesztette őt beosztásából, a fegyelmi eljárás idejére ideiglenesen Bársony Ferenc tűzoltó alezredest nevezték ki tűzoltóparancsnoknak - mondta. Hozzátette: háromtagú fegyelmi bizottság alakult, amely lefolytatja az eljárást és egy hónapon belül terjeszti javaslatát az önkormányzat képviselő-testülete elé.

A szombathelyi tűzoltók korábban már levélben fordultak a polgármesterhez parancsnokuk vezetői stílusát és egyes intézkedéseit kifogásolva. A mostani fegyelmi eljárás azonban értesülések szerint egy, az önkormányzat által kifogásolt pénzügyi természetű intézkedés miatt indult meg.