A kormány elé vinnék az MTV-s végkielégítések ügyét

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium és az MTV tárgyal arról a több százmillió forintról, amivel a szabálytalan végkielégítések miatt tartozik a tévé. Az MTV ugyanis újra foglalkoztatta azokat a munkatársait, akiket végkielégítéssel bocsátott el. A tárca a kormány elé akarja vinni az ügyet - írja a Népszabadság. A szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék vizsgálata fedezte fel, a testület feljelentést is tett emiatt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Televízió a Pénzügyminisztériummal tárgyal annak több százmillió forintnak a sorsáról, ami miatt a köztévében vizsgálódó Állami Számvevőszék feljelentést tett - írja a Népszabadság.

A lap szerint az MTV két korábbi elnöke már elismerte a tartozásokat a tárcával kötött szerződésekben, ám azok mértékét vitatta. Szabó László Zsolt 1999-ben 61 millió, Mendreczky Károly 83 millió forint visszafizetésére vállalt kötelezettséget. A tévé azonban a jogosnak elismert tartozást sem fizette vissza. A Népszabadság szerint a pénzügyi tárca a kormány elé viszi az ügyet.

Az ÁSZ azért tett feljelentést, mert szerinte bizonyíthatóan megtévesztette az államot az MTV vezetése a korábbi években. Úgy vett fel ugyanis támogatást dolgozói végkielégítésének kifizetésére a Pénzügyminisztériumtól, hogy már a szerződés aláírásakor tudták, az elbocsátott alkalmazottakat vissza fogják venni. A névleges elbocsátásokra azért volt szükség, hogy a végkielégítésekre támogatást kapjon a televízió.

Az ÁSZ az 1997., 1999. és az 2001. évek vizsgálata során bukkant szabálytalanságokra. 1997-ben 91,9 millió forintot, 1999-ben 186,6 millió forintot, 2001-ben 250,5 milliót kellett volna visszafizetnie a köztévének, amelyet nem használt fel végkielégítésre. Az 1997-es támogatást időközben már visszafizette a televízió, a később felvett összegeket azonban a vizsgálat lezártáig nem utalta vissza a PM-nek. Összesen több mint száz dolgozója után igényelt bizonyíthatóan jogtalanul támogatást a köztévé.