Külön nyomozó csoport vizsgálja a meccset

Vágólapra másolva!
Külön nyomozó csoportot állított fel hétfőn Kökényesi Antal vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya a Ferencváros és Debrecen csapatának pénteki meccsét követő szurkolói rendbontás eseményeinek tisztázása. A nyomozócsoport feladata az eddig még eljárás alá nem vont rongálók megtalálása is.
Vágólapra másolva!
Cikkek és fotók az Üllői úti botrányról/sport/magyarfoci/20030602ulloi.html

A pénteken történtek vizsgálatára felállított nyomozó csoport vezetője Pál József alezredes, a BRFK Nyomozó Főosztály Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője. Az Üllői úti pályán tartott pénteki mérkőzést követően tizennégy embert állítottak elő a szurkoló közül, és tizenegyet őrizetbe vett a rendőrség.

A BRFK a pénteki Siófok-Győr labdarúgó mérkőzés után 12 győri szurkolót szintén előállított, mert a mérkőzés lefújása után a drukkerek egy nagyobb csoportja a kerítésen keresztül bejutott a pályára, és ott többeket bántalmazott. A rendőrség rendzavarás szabálysértés elkövetése, illetve csoportos garázdaság bűntettének alapos gyanújával folytat nyomozást.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett négy férfit, mert az MTK futballpálya előtt haladó villamoson ismeretlenül maradt társaikkal fennhangon trágár szavakat kiabáltak, majd betörték a villamos ablakát.