Pongrácz Tibor perli a Magyar Nemzetet

Vágólapra másolva!
Személyiségi jog megsértése címén kártérítési pert indít a Magyar Nemzet szombati írása miatt és helyreigazítást kér a laptól Pongrácz Tibor.
Vágólapra másolva!

Az MDF gazdaságpolitikai főtanácsadója elmondta: a szerinte megalapozatlan és durva hangú írás abból indul ki, hogy a növényolajipar eladása "külföldi kézre történő átjátszás volt", amelyben ő mint az ÁVÜ igazgatósági tagja részt vett. Megjegyezte, ha ebben az ügyben hiba történt, mást terhel a felelősség.

Pongrácz Tibor közlése szerint 1992. január 22-én, amikor ez a döntés megszületett, az APEH informatikáért felelős alelnöke volt, és sose foglalkozott gyakorlati privatizációval, nem járt a vagyonügynökség épületében, és addig ügyfelekkel nem találkozott. Kinevezésére 1992. január 27-én került sor. Kitért arra is, hogy a Caola privatizációjával először 1991 novemberében foglalkozott az ÁVÜ. Szavai szerint a Caolára nagyon nehezen sikerült vevőt találni, külföldi érdeklődés nem volt, végül nyilvános pályázat után, 1993 augusztusában adták el a többségi tulajdont a Benkő és Társa Kft.-nek és a munkavállalói privatizációs szervezetnek több mint egymilliárd forintért.

Pongrácz Tibor elmondása szerint nincs olyan gazdasági társaság, amelyben tulajdonos lenne, sőt nyilvános részvénye sincs, ezért a cikkben szereplő Kocsis András nem lehet az üzleti partnere.