Újabb két Üllői úti huligánt vettek őrizetbe

Vágólapra másolva!
Újabb két gyanúsítottja van az Üllői úti futballbotránynak: egy embert csoportos garázdaság, egy másikat pedig közösség elleni izgatás miatt vett őrizetbe a rendőrség. Azt még a nyomozók sem tudják, hogy hány embert kell keresniük a botrány kapcsán.
Vágólapra másolva!
Cikkek és fotók az Üllői úti botrányról/sport/magyarfoci/20030602ulloi.html

Újabb két futballhuligánt vett őrizetbe a rendőrség a múlt pénteki FTC-Debrecen meccset követő randalírozás miatt- jelentette be Pál József alezredes, a nyomozás vezetője. Az egyiket csoportos garázdasággal gyanúsítják, a másikat pedig közösség elleni izgatással. Az utóbbi beismerő vallomást is tett. Arra a kérdésre még nem tudtak válaszolni a nyomozók, hogy hány embert keresnek még a futballbotrány miatt, mondván: még 16 darab (a médiától kapott) háromórás videokazettát kell megnézniük és kielemezniük. Az újabb két őrizetbe vett férfit már az a speciális rendőrségi csoport fogta el, amelyet direkt a pénteki események felderítésére hoztak létre.

Szerdán három garázdát vettek őrizetbe, köztük azt a fiatalembert is, akit azzal gyanúsítanak, hogy hátulról leütötte a debreceni csapat edzőjét, Szentes Lázárt. Hétfőn pedig hat huligánt ítéltek el rendzavarásért az FTC-Debrecen labdarúgó-mérkőzésen történtek miatt, akiket már a meccs után gyűjtöttek be a rendőrök. A bíróság 15-től 40 napig terjedő elzárással, valamint pénzbüntetéssel sújtotta a drukkereket.

A botrány azért tört ki, mert a Fradi nem nyerte meg a magyar bajnoki címet. Így a pályára beözönlő szurkolók a játékosaikon vezették le a dühüket, de a pofonokból jutott az ellenfél focistáinak, valamint a fotósoknak is. A huligánok megostromolták az FTC székházát, majd gyújtogatni kezdtek a környéken. Közülük sokan antiszemita és rasszista jelszavakat skandáltak.