Rendőrök oszlatták fel a Greenpeace paksi akcióját

Vágólapra másolva!
A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet magyar és külföldi aktivistái szállták meg a Paksi Atomerőmű bejáratát csütörtök délelőtt. Az aktivisták az erőmű tervezett élettartam-hosszabbítása és az EU-konvent azon tervei  ellen tiltakoznak, mely szerint az  EURATOM-szerződést változtatás nélkül kívánják az EU alkotmányába  illeszteni. A kiérkező rendőrök a helyszín elhagyására szólították fel a résztvevőket, akik közül több személyt őrizetbe is vettek. A 20 percig tartó tiltakozó megmozdulást a rendőrök feloszlatták, sérülés nem történt.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délelőtt több mint negyven magyar, osztrák, német, török, angol, szlovák, német, román és holland Greenpeace aktivista szállta meg a Paksi Atomerőművet - adta hírül a nemzetközi környezetvédelmi szervezet közleményében. A megmozdulással az aktivisták az atomerőmű tervezett élettartam-hosszabbítása ellen tiltakoztak. Az aktivisták az atomerőmű főbejáratát speciális zárakkal, láncokkal zárták le, és "Stop Paks - Stop Euratom" feliratú transzparenst helyeztek el.

A helyszínre kiérkező rendőrök 20 embert állítottak elő a rendőrkapitányságon, mivel az aktivisták megpróbálták megzavarni a teherbejárónál a szállítást. Daubner Gabriella, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint amennyiben az előállítást követően azt állapítják meg, hogy a személyek rongálást vagy egyéb törvénysértést nem követtek el, elengedik őket. Azokat a tiltakozókat, akik nem zavarták az üzem működését, nem állították elő a rendőrök.

"Felelőtlennek tartjuk a magyar kormányzat terveit, melyek a Paksi Atomerőmű élettartam-hosszabbítását érvényes államigazgatási döntések nélkül is előre eldöntöttnek tekintik. A Magyar Köztársaság alkotmányának megsértését jelentheti, hogy a magyar kormányzat az érintett lakosság megkérdezése nélkül hozott stratégiai döntéseket az atomerőmű élettartamának ügyében" - közölte Bernhard Drumel, a Greenpeace közép-kelet-európai régiójának vezetője. A magyar kormány nem kérdezte meg a lakosságot az élettartam-hosszabbításról, holott az erről szóló döntések valószínűleg már megtörténtek. Erre utal a Paksi Atomerőmű Rt. közgyűlésének áprilisi döntése az élettartam meghosszabbításáról, illetve a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. épp a közelmúltban közétett közbeszerzési eljárása nagy radioaktivitású hulladéklerakó építésének előkészítésére. Mindkét szervezet állami tulajdonú, a stratégiai döntéseket a magyar kormány képviselője hozza. "Magyarországnak most kell eldöntenie, hogy az atomenergia felhasználásával tovább veszélyezteti-e saját és a környező országok lakosságát, vagy átvált a jövőt jelentő, tiszta, megújuló energiaforrásokra!" - tette hozzá Drumel.

Az áprilisi balesetsorozat és az atomhulladékok tárolásának megoldatlan kérdése a szervezet szerint megkérdőjelezi a Paksi Atomerőmű élettartam-hosszabbításának jogosultságát. "A négy elöregedett, szovjet típusú reaktor élettartam-hosszabbítása semmibe veszi azok véleményét, akik nem akarnak egy nukleáris veszélyforrás árnyékában élni" - jegyezte meg Csáki Roland magyarországi kampányfelelős.

Pakson négy nyomottvizes, VVER 440-213 típusú, szovjet tervezésű nukleáris reaktor található. Az első reaktort 1982-ben helyezték üzembe, az utolsót 1987-ben. A reaktortípus eredeti tervei 30 éves élettartamot engedélyeznek - a reaktorokat tehát 2012 és 2017 között kellene leállítani. A Paksi Atomerőmű 2-es blokkjában április10-én a radioaktív fűtőelemek tisztítása során 3-as fokozatú, súlyos üzemzavar történt, melynek során radioaktív gáz jutott ki az erőműből a környezetbe. Nevük elhallgatását kérő szakértők a Greenpeace munkatársainak bevallották: elképzelhető, hogy a 2-es reaktor többé nem léphet üzembe, mivel a keletkezett károk teljes mértékben nem elháríthatóak - áll a szervezet közleményében.

Az csütörtöki akció az EU-konvent azon tervei elleni tiltakozás is egyben, mely szerint az EURATOM-szerződést változtatás nélkül kívánják az EU alkotmányába illeszteni. Ez a lépés Magyarország energiapolitikájára is jelentős hatást gyakorolna az Unióba való belépésünk után. Az ötvenes években kötött EURATOM-szerződés - a tavaly hatályát vesztett Európai Szén- és Acélközösséghez hasonlóan - az Európai Unió három eredeti alapító szerződéseinek egyike - olvasható a Greenpeace közleményében.

A szervezet emellett levélben szólította fel Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy írásban biztosítsa azt, hogy a Paksi Atomerőmű négy reaktora élettartam-hosszabbítás nélkül, az eredetileg tervezett időben (a 2012 és 2017 közötti időszakban) bezárásra kerül.