Az SZDSZ többsége Magyar Bálint mellett

Az SZDSZ országos tanácsának szombati ülésén felszólalók többsége arra bíztatta Magyar Bálint oktatási minisztert, hogy maradjon a helyén. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik úgy látták, segítené a pártot, ha lemondana.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke végtelenül igazságtalannak nevezte a Magyar Bálint ellen indított támadássorozatot, és mint mondta, az adott ügyekben a miniszter nem érintett közvetlenül. "A politikában kell lennie egy határnak. Magyar Bálint esetében a Fidesz ezt a határt átlépte" - mondta. Közölte: arra bíztatta Magyar Bálintot, hogy maradjon a helyén, tartson ki, és magabiztosan vigye tovább a reformokat.

"A társaság egységes a tekintetben, hogy Magyar Bálint közvetlenül nem érintett az ügyekben, és senki nem tartja őt korruptnak" - mondta Kuncze. A pártelnök hozzátette: semmiképpen nem szeretné az ügyet az SZDSZ-re rántani, "a pártnak ehhez az égvilágon semmi köze nincs". Ugyanakkor azt is közölte: a minisztériumon belül egyes munkatársak követtek el hibákat, ezekből a tanulságot levonták. Szavai szerint az ügyek horderejét nem értékeli olyannak, hogy akár egy pillanatra is meginogjon a bizalma Magyar Bálintban.

A Fidesz azért támadta az oktatási minisztert, mert Magyar azt megelőzően vett fel 30 milliós kedvezményes hitelt, hogy a kormány a felvehető összeget 15 millióra csökkentette. Közben a miniszter közleményben cáfolta a Magyar Nemzet állítását, amely szerint kétszer vett volna fel kedvezményes hitelt új budaligeti házára.

Az SZDSZ elnöke a szabad demokraták által irányított tárcák egyéves tevékenységét jónak, az Oktatási Minisztérium működését pedig kifejezetten jónak értékelte. Kuncze Gábor közölte: az SZDSZ programjának elemei beépültek a kormányprogramba, és egy részük - a diplomás minimálbér bevezetése, a sorkatonai szolgálat megszüntetése és az üvegzsebprogram - részben megvalósult. A pártelnök szerint részleges eredmények születtek az adócsökkentés és az egészségügyi reform kapcsán. "Az SZDSZ nem adta fel, hogy a ciklus végére megszülessen az általa javasolt adótábla" - tette hozzá Kuncze Gábor.

Az országos tanács ügyrendjének szombaton elfogadott módosításával a testület ülésein csak az ot tagjai és a meghívott vendégek vehetnek majd részt a jövőben; eddig valamennyi párttag jelen lehetett a tanácskozásokon.

KAPCSOLÓDÓ CIKK