Orbán levélben kéri a jogsértések megszüntetését

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben kéri Kovács Lászlótól, hogy tegyen meg mindent az emberi jogokat érintő jogsértések megszüntetéséért. A volt miniszterelnök kitér arra, hogy mindenkinek joga van demonstrálni, szórólapokat terjeszteni és tudni, mi történik Pakson. Kovács pénteken arra kérte Orbánt, bizonyítsa a Kereszténydemokrata Internacionálé vádjait, mely szerint Magyarországon megsértik az alapvető politikai és állampolgári jogokat. Orbán Viktor válaszlevelében nem támasztotta alá tényekkel a vádakat - közölte az MSZP elnöke szombaton.
Vágólapra másolva!

Az emberi jogokat érintő magyarországi jogsértések elleni fellépésre kérte fel az MSZP elnökét Orbán Viktor levélben, szombaton. A Fidesz elnöke Kovács László pénteki levelére válaszolt, amelyben a szocialista elnök arra kérte fel a volt kormányfőt, hogy bizonyítsa vádjait, amelyeket a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) lisszaboni ülésén írásba foglalt. A CDI végrehajtó bizottsága június 4-ei ülésén határozatban ítélte el Magyarországot az alapvető politikai és állampolgári jogok megsértése miatt. A határozat elfogadását a Fidesz kezdeményezte.

Orbán Viktor levelének teljes szövge/itthon/20030614orban1.html

"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szerint a magyar állampolgároknak joguk van gyülekezni, demonstrálni, szórólapot sokszorosítani, transzparenseket készíteni, tudni mi történik Pakson, esetleg rossz véleménnyel lenni a mindenkori miniszterelnökről. Sérti az emberek jogait, ha lemásoljak és adózási adataikat, ha körlevélben üzenik meg az állami cégeknek, hogy ne üzleti, hanem politikai alapon döntsenek arról, mely napilapokban hirdethetnek, ha támadást indítanak a különböző, alkotmányosan független intézményekkel, szemben" - írja a volt miniszterelnök levelében. Orbán végül arra kéri Kovács Lászlót, az MSZP elnökét, hogy tegyen meg mindent a jogsértések megszüntetése érdekében.