A szociális otthonokban még mindig előforduló hálós ágyak használatát többek között azzal indokolják, hogy nincs elég ápoló, aki a betegekre figyelne - derül ki egy kutatásból, melyet Magyarországon és másik három, uniós csatlakozás előtt álló országban végzett egy jogvédő szervezet. A korlátozó eszközöket számos egyezmény és minisztériumi rendelet tiltja, az évtizedek alatt kialakult gyakorlat azonban alig változik.

Négy, európai uniós csatlakozás előtt álló országban, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon vizsgálta a rácsos vagy hálós ágyak használatát a pszichiátriai problémával élők jogait védő szervezet, a Mental Disability Advocacy Center (MDAC). A felmérésből kiderül: a nemzetközi egyezmények tiltása ellenére mind a négy országban használják a korlátozó eszközöket.

Az eszköz anyagától függetlenül a hálós ágyak egyetlen célja, hogy a nehezen kezelhető beteg ne tudjon felkelni az ágyából. Létezik rácsos és valódi hálós változat is, mindkettővel találkoztak a kutatók az említett országokban. A jogvédők összesen húsznál több szociális otthonban és pszichiátrián jártak, és megkeresték az országok kormányzati és független szakembereit is.

Mind a négy országra érvényes megállapításuk, hogy a hálós ágyakat nemcsak vészhelyzetben, korlátozott időtartamra használják, hanem akár napokra, hetekre is bezárnak ide betegeket. A fő indokok között szerepel, hogy túl kevés az ápoló, aki figyelne a nehezen kezelhető betegekre, de időnként büntetésként is alkalmazzák a speciális ágyakat. Ugyanakkor a hálós ágyak használatára semmilyen elfogadható szakmai indok sincs, a korlátozóeszköz ugyanis további lelki sérüléseket okoz. A négy vizsgált ország ráadásul évekkel ezelőtt csatlakozott a rácsos vagy hálós ágyak használatát tiltó nemzetközi egyezményekhez.

Magyarországon hét intézményt vizsgáltak meg a jogvédők - két pszichiátriát és öt szociális otthont. Két intézetbe nem jutottak be - egyikben mindig elérhetetlen volt a főigazgató, akinek az engedélye kellett volna, a másikba tatarozásra hivatkozva nem engedték be őket. Az egyik hazai szociális otthon igazgatója úgy nyilatkozott a jogvédőknek, hogy a szociális otthonok munkatársai alig tudják elképzelni a munkát hálós ágyak nélkül, mert kevesen vannak ahhoz, hogy mindenkire figyelni tudjanak. Egy idősebb ápoló szintén arra hivatkozott, hogy évtizedek óta így dolgoznak, nem érti, miért változtatnának a módszeren.

Hiába tiltják a miniszteri rendeletek a hálós ágyak használatát Magyarországon, valójában nehéz megállapítani, hogy hány ilyen ágy van használatban - áll a jogvédők jelentésében. Egy minisztériumi szakember arról számolt be, hogy mielőtt ellenőrzésre mentek volna az egyik intézetbe, eltávolították az összes hálós ágyat. Ezt követően az intézet munkatársai rájöttek, hogy nincs szükségük ezekre az ágyakra, és azóta nem is használják őket. Egy 2001-es hazai felmérésben találtak adatokat a hálós ágyakra: ebben az szerepelt, hogy 19 ilyen korlátozó eszközt tartanak számon a szociális otthonokban, melyeket pszichiátriai betegeknél használnak.

Az emberjogi szervezet felszólította a négy ország kormányát, hogy jogszabályokon keresztül tiltsa meg a hálós ágyak használatát, a tiltást pedig folyamatosan ellenőrizzék, és tegyék lehetővé civil szervezeteknek is az ellenőrzést. Kifejezetten Magyarországnak szól az az ajánlás, hogy képezzenek ki jogvédőket kimondottan a mentális betegek érdekeinek védelmére. A betegjogi képviselők pedig ne csak a pszichiátriákon, hanem a szociális otthonokban is tartsanak szolgálatot - ennek a szolgáltatásnak már 2003. elejétől működnie kellene Magyarországon, de egyelőre késik a betegjogi képviselők munkába állítása - állapította meg a szervezet.

"A hálós ágyakat Magyarországon elsősorban a szociális otthonokban használják, nem a pszichiátriákon, de a szociális otthonokban sem, sőt ott még kevésbé fogadható el a hálós ágyak használata" - mondta az [origo]-nak Veér András miniszteri biztos, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet volt igazgatója. A legjobb az lenne, ha külön, az elmegyógyászatra vonatkozó törvényben tiltanák meg a hálós ágyak használatát, azonban évekkel ezelőtt már elbukott az a kísérlet, hogy külön elmetörvény szülessen - mondta Veér András, aki nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben ilyen törvény születne.