Kotorják a Balatont a szárazság miatt

Vágólapra másolva!
Ha nem érkezik jelentősebb mennyiségű eső, az eddigi legnagyobb mértékű aszály sújthatja az országot. A Balaton vízgyűjtőjén kialakult 30-40 százalékos csapadékhiány miatt több helyen vált szükségessé a tó kotrása. Ugyanakkor sok más hazai tó vízmennyisége is lecsökkent - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Balaton már most is alacsony vízszintjének további csökkenése várható. Sok helyütt tervezik a 10-15 éve nem kotort strandok, kikötők tisztítását, Balatonszemesen és Balatonfenyvesen már megkezdték a munkát. A kotrásra azonban több tóparti önkormányzatnak nincs pénze, és az iszapot sincs hova tenni. A kotrásra vállalkozó önkormányzatok összesen közel félmilliárd forintot költenek erre - írja a Népszabadság..

Balatonfenyvesen két kisebb strandját teszi rendbe, a főstrand 90 millió forintba kerülő kotrására viszont nincs pénz. A munkát Bajáról és Szolnokról érkezett gépekkel végzik, mivel a Balatonon nincs megfelelő kotróhajó. A kikotort homokból fövenyes partszakaszt alakítanak ki. Balatonszemesen lánctalpas traktorral tolják a partra az iszapot, ahonnan azt az önkormányzat telkeire szállítják.

A lap szerint az éves csapadékhiány 30-40 százalékos a Balaton vízgyűjtőjén, a Velencei-tó és a Fertő tó vízszintje 11 centiméterrel alacsonyabb a sokévi átlagnál. A tatai Öreg-tóban a szükségesnél 70 centiméterrel kisebb a vízszint, az észak-magyarországi tározók többsége 80 százalékos telítettségű, de némelyik csak félig telt. A vízügyi tárca szerint egyes térségekben vízkorlátozásra is lehet számítani.

Százmilliárdos kárt okozhat az aszály/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030617szazmilliardos.html

A rendkívüli időjárás akár százmilliárd forintnyi árbevétel-kiesést okozhat a mezőgazdaságban. Az elmúlt harminc évben soha nem ennyire gyenge a kenyérgabona-termés, mint amire most számíthatnak a termelők.